Volt munkáltatójának szervezte ki a rendelőintézet új telephelyét Újbuda DK-s polgármesterePPestiSrácok.hu Forró drót 2021 november 9. Azt a Swiss Medical Zrt.-t bízta meg az újbudai önkormányzat – a polgármester javaslatára – a kerületi rendelőintézet új telephelyének üzemeltetésével, amely László Imre DK-s kerületvezető korábbi munkaadója volt. A Swiss Clinic fantázianéven tevékenykedő cég egykori orvosigazgatója, Újbuda jelenlegi polgármestere bármiféle verseny vagy pályázat nélkül javasolta a kerületi önkormányzatnak, hogy volt munkaadója vehesse át a Szent Kristóf rendelőintézet egyes feladatait, miközben a szolgáltató messze nem képes a legszéleskörűbb ellátást biztosítani a kerületieknek. A megbízásnak köszönhetően az önkormányzat új partnere tb-támogatásra is jogosult lehet, ami komoly bevételi többletet hozhat. A haverokra pedig tényleg van pénz Újbudán, hiszen a rendelőintézet ügyével párhuzamosan az is kiderült: nemcsak a területfoglalási díjat engedték el László Imréék a szervezőknek, de még tíz-tízmillió forinttal támogatták is „szegény éhező művészeket” tavaly és az idén is.
Budapesten közölték az uniós biztossal: amíg Magyarország nem kapja meg a pénzét, Brüsszel ne is álmodjon új költségvetésről Forró drót december 2. Egyértelmű üzenettel küldék haza az uniós biztost Budapestről.
Szívszorító pillanatok Lehoczki-Spider László temetésén: Hope nem érti, hova ment a gazdi Forró drót december 5. Szívszorító pillanatoknak lehettünk ma tanúi Miskolcon, Lehoczki-Spider László temetésén.
Echte lakatos a csapatban: Magyar Péter minisztere lehet az MSZP lakatos végzettségű elnöke Forró drót december 5. A Mandiner értesülése szerint Magyar Péter tárgyalt az MSZP elnökével arról, hogy Komjáthi Imre munkaügyi miniszter, vagy államtitkár lehet a Tisza-kormányban.
Ruszin-Szendi Romulusz konkrétan elismerte, hogy a Tisza Párt választási csalásra készül Forró drót december 4. A jó képességű Rémusz bácsi kamerák előtt részletezte a szerveződő tiszás csalásokat.