sys it
Tarlós István a PS-nek Hadházy vádaskodásáról: Ez az egész arra jó, hogy a korábbi főpolgármester nevét kétszer-háromszor le lehessen írni
Hadházy Ákos megint ráment Feri whiskyjére a masszív fideszezésre: a független országgyűlési képviselő a hetet Tarlós István burkolt fenyegetésével zárta. A lódoktor – Márki-Zay után szabadon – megint „ott sejtett korrupciót, ahol nincs is”, és megvádolta Tarlós Istvánt egy olyan, szerinte mutyigyanús üggyel, amely nem is került a Fővárosi Önkormányzat elé. A PestiSrácok.hu ugyanis megkereste az ügyben a volt főpolgármestert, aki elmondta portálunknak, hogy a Hadházy által felhozott vádak azért is alaptalanok, mert a kérdéses szerződés nyílt pályázatot követően született, ahol ugyanaz a cég nyert, amely addigra már 10 éve ellátott feladatkörének ellátására pályázhatott ismét. Tarlós szerint mindennek egy oka van: terelni a figyelmet az egyre sűrűsödő Városháza-botrányról.A BKV vezérigazgatója szerint nem igaz, amit Hadházy állít a vállalat költségvetéséről
Hadházy Ákos nemrég azt állította, költségvetési csalás miatt folytatnak vizsgálatot egy olyan cég ellen, amely korábban a BKV-val állt kapcsolatban. A közlekedési vállalat vezérigazgatóját felkereste a Magyar Nemzet. Bolla Tibor a lapnak azt nyilatkozta: nem szerencsés, hogy a BKV neve belekeveredik egy olyan botrányba, amiben a cégnek nincs felelőssége.Ajánljuk még










