Pesti Srácok

Budai Gyula: a BKV-vezér tudott az egykori szocialista miniszter korrupciós ügyéről

null

Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója tudott arról, hogy Baja Ferenc volt MSZP-s miniszter Karácsony Gergely főpolgármesterre hivatkozva kért 30 millió forintot Fuzik Zsolttól – fogalmazott közösségi oldalán Budai Gyula.

– olvasható Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselőjének közösségi oldalán. A kormánypárti politikus rámutatott, hogy Baja Ferenc Karácsony Gergely megbízásából tárgyalt a Fuzik Zsolttal a BKV és a SYS IT közötti szerződés fennmaradásáról.

– tette hozzá Budai Gyula, aki azt is megosztotta a nyilvánossággal, hogy az első részlet átadására még 2019-ben sor került, a Lánchíd 19 Hotel előtti parkban. Hozzátette azt is, hogy Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója pedig az Olimpiai parkban vett át 40 millió forint kenőpénzt ugyanezért.

– értékelte Budai Gyula a történteket.

A szocialisták ténykedését a Fidelitas is megörökítette.

PestiSracok facebook image

Forrás: Budai Gyula Facebook-oldala; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.