szabad györgy
Antall József harminc éve megmagyarázta, hogy ki számít "gazembernek" a politikában! (Videó)
Az természetes, hogy az ellenzék semmiben sem ért egyet a kormánnyal, ahogy ugyancsak természetes, hogy vitriolos megjegyzésekkel utasítja el minden programpontját, és – szintén, természetesen – semmi dicsérő szó nem hangzik el részükről – ez a lényege a parlamentarizmusnak, és ez az idő negyven év után végre eljött. Erről a friss demokráciában szokásos élményéről üdítő nagyvonalúsággal beszélt Antall József harminc éve, 1990. május 23-án. Az újonnan választott parlament két napon át vitatta meg az Antall-kormány programját, és ekkor válaszolt az ott elhangzottakra az – akkor még – kijelölt miniszterelnök. Az igazán rá jellemző beszédben nem fukarkodott az élcelődésekkel, a történelmi utalásokkal, az akkori ellenzéknek szóló megjegyzésekkel, kiszólásokkal. És még azt is megjósolta, melyik képviselőtársa lesz a legszórakoztatóbb szónok a parlamentben. E beszédből idézünk fel néhány jellemző részletet. Íme: Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után