Pesti Srácok

szabados györgy

Évtizedekig nem volt ellenszere Európának a magyarokra – Honi felderítés (Videó)

Ps TV 2023 december 25.
Mondjatok két nagy győzelmet a kalandozások idejéből! Két nagy vereség biztos könnyebben menne. Pedig arról a korszakról beszélünk, amikor öt nagy csatában vertünk tönkre német és itáliai seregeket, majd a nyugat-európaiak évtizedekig csatát is alig-alig mertek vállalni az adót szedni érkező, ellenkezés esetén pedig a városaikat felperzselő magyar csapatok ellen. A hadtörténetünk egyik legfényesebb időszaka ez a hat-hét évtized, amikor a magyar seregek állandó félelemben tartották Nyugat-Európát és Bizáncot. Miközben szomjazzuk a történelmi sikereket, a meglévőket is kiverte a magyarság fejéből a „merjünk kicsik lenni” szemléletű marxista történetírás, amely csak a merseburgi és az augsburgi kudarcot véste bele jó erősen a tankönyvekbe, sőt mindkettőt súlyos vereségként ültette el a köztudatba. Ennél azonban sokkal több minden történt a Magyar Nagyfejedelemség ragyogó hadjáratai során. Milyen hadászati és logisztikai tudást csillogtattak elődeink és milyen katonai erőt képviseltek, mennyire stabil országból indultak el szinte minden évben Nyugat-Európát megsarcolni, és miért félrevezető egyáltalán a „kalandozások” kifejezés is? Az újabb kutatások, valamint a régóta ismert források életszerűbb újragondolása révén megfogalmazódott válaszokat Szabados György, a Magyarságkutató Intézet történésze adta meg.
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.