szabó eszter ügyész
Simonka újabb hazugsággal bukott le
A 24.hu megtalálta azt az ügyészt, akiről Simonka György elmúlt heti bosszúhadjáratának egyik állomásán, az ATV-ben, illetve a Telexnek azt mondta, börtönbe csukták, mert a Fidesz ellen nyomozott. Kiderült, hogy az ügyésznő, aki azóta már ügyvédként dolgozik nincs letartóztatva, az eljárásnak ami zajlik ellene, pedig semmi köze sem a Fideszhez sem a nyomozásaihoz, a gyanú szerint kenőpénzeket fogadhatott el terheltektől. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Bayer Zsolt: A hernyó vallomása
"Én soha nem leszek a másik oldalon. Ez a családom, ez a kötődésem, ez a szocializációm" - mondta Magyar Péter a Fideszről. Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott.