szabó tímea
A pofátlanság határtalan: Szabó Tímea a kínai vakcina felvételére buzdít és a kormányt vádolja oltásellenességgel (Karantén-vlog)
A kommunistánál nincs pofátlanabb fajta a világon: ha tegnap az arcodba hazudott valamit, gond nélkül mondja az ellenkezőjét a mai napon, sőt, még téged vádol hazugsággal. Ehhez tartja magát a magyar baloldal is, ahol Szabó Tímea az ATV egyik műsorában kénytelen volt elismerni, hogy bizony a kínai vakcinát is el kell fogadni az embereknek. De ha már itt tartott, akkor vajon miért is kellett volna megállnia ennél a szégyenletes pontnál, így Kabul rózsája ellentámadásba lendült, a szélsőbaloldali párt társelnökének demagógiája és pofátlansága pedig elérte azt a szintet, hogy a rikácsolás bajnoka vádolta meg oltásellenességgel a kormányt. Miután minden fronton visszavonulást kellett fújnia a demagóg politikusnak, azért még a foci EB-re utalva odaszúrt egyet, katasztrófát vizionálva a kínai vakcina miatt. Az ellentmondások nagymesterét csak Dobrev Klára szárnyalhatta túl, aki hasonló arcátlansággal jelentette ki, hogy bizony mindenki figyeljen a maszkviselésre és az oltások felvételére. Mintha a magyar társadalom teljesen hülye lenne és elfelejtette volna, hogy hónapok óta ássák alá a közbizalmat, a keleti vakcinák ellen még petíciót is indítottak, most pedig mindenkire figyelnek. A Karantén természetesen nem hagyta szavak és mémek nélkül a baloldal e heti termését sem, így a Pikó Andrást és Baranyi Krisztinát példaképnek tekintő Fekete-Győr is megkapta tőlünk a magáét, de a kormányzásra készülő 4 százalékos MSZP agytrösztjei is helyet kaptak mai összeállításunkban. Ne hagyjátok ki ma sem, készültünk nevetnivalóval és persze a dühítő igazságot is megmutatjuk nektek!Kiforgatta Nagy Feró szavait a folyton gonoszkodó Szabó Tímea
Onnan lehet tudni, hogy kormányváltás lesz, hogy Nagy Feró hirtelen liberálisnak vallja magát – írta ki kedden a Facebook-oldalára a gyűlöletkeltés nagymestere, Szabó Tímea. A mérhetetlenül alacsony népszerűséggel bíró minipárt vezéralakja köpönyegforgatónak nevezte a Kossuth-díjas magyar rocksztárt.Hatásvadász videóban reklámozza magát az ellenzék azzal, amit a kormány hónapok óta kér, hogy mindenki oltassa be magát (Videó!)
Gyurcsány Ferenc és az összellenzéki összefogás úgy tűnik, hogy a húsvéthétfőt találta a legalkalmasabbnak arra, hogy videóban üzenje meg azt, hogy szerintük Orbán Viktor miniszterelnök hiába próbálja az ellenzékre hárítani a felelősséget – ahogyan Gyurcsány fogalmaz –, a kormány hozza meg a hibás döntéseket a koronavírus-járvány kezelésével kapcsolatban. Kunhalmi Ágnes (MSZP), Fekete-Győr (Momentum) és Jakab Péter is beálltak Gyurcsány mögé: most együtt próbálják meggyőzni az embereket, hogy oltassák be magukat. Már nem számít nekik, mivel, csak oltassák be magukat, annak ellenére, hogy hónapokon keresztül épp az ellenkezőjét mondták és csak a nyugati vakcinákat erőltették.Szabó Tímea húsvétkor sem bír magával – szerinte akkor lesz feltámadás, ha leváltják a kormányt
Szabó Tímea ismét nem fér a bőrébe. Úgy tűnik, a párbeszédes politikus a húsvét üzenetét nem hallotta meg, vagy inkább alaposan félreértette, sokkal inkább gyűlölködik. Legutóbbi Facebook-bejegyzésében azt írta: lesz feltámadás, akkor, amikor 2022 áprilisában leváltják a kormányt.Semmi meglepő – Szabó Tímeát ismét hazugságon kapta a Fidesz frakcióvezetője
A baloldali képviselők mindenáron azt akarják elhitetni az emberekkel, hogy a kormánypárti politikusok általában, és most, a koronavírus-járvány időszakában is kiváltságos helyzetben vannak. Annak érdekében, hogy ezt elhitessék az emberekkel és gyűlöletet szítsanak, lassan minden napra jut egy hazugság. Most sem történt ez másképp, amikor a Párbeszéd (PM) frakcióvezetője azt állította, hogy a kormánypárti képviselők titokban megkapták a vakcinát. Szabó Tímea állítását arra alapozza, hogy a Fidesz nem reagált a 24.hu sajtómegkeresésére, amiben arra kérdeztek rá, hogy kik kapták már meg a vakcinát a képviselők közül. A baloldali logika szerint pedig ez azt jelenti, hogy mindenki titokban beoltatta magát. A Fidesz frakcióvezetője nem hagyta szó nélkül a vádakat. Kocsis Máté szerint, ha igazak lennének a képviselő szavai, nem küzdött volna a betegséggel sem Aradszki András, sem Bányai Gábor képviselőtársa.Hazánkban is szavazhatnak majd a baloldalra a halottak? Fegyőr is a levélszavazás mellett kampányol, miközben ordasakat hazudik a szemünkbe – Baczkó Norbert a Karanténvlogban
Ha péntek este 20 óra, akkor Karanténvlog a PestiTV-n. Újra itt van Szabó Gergő és állandó vendégei, Dezse Balázs és Szalai Szilárd, akikhez péntek este Baczkó Norbert, a Fidelitas kommunikációért felelős alelnöke csatlakozott, és ha már itt volt, akkor a srácok együtt vesézték ki Gy. Németh Erzsébet újabb arcpirító hazugságát, aki a metrókocsik felújítása miatt tett feljelentést, ezzel pedig csak annyi a gond, hogy a BKK szerint is rendben volt az üzlet, kifejezetten jó kondíciók alapján köttetett meg, ráadásul a teljes MSZP és Karácsony Gergely is megszavazta azt. A velejéig romlott, hazug DK mögött azért szoros a mezőny, a Karanténvlogban ezért teret kapott Bangóné Borbély Ildikó és Szabó Tímea újabb rikácsolása is, akik ugyanazt a fenyegetőzős lemezt tették fel ismét, de szerencsére Fegyőr sem hagyta annyiban az öngyalázást, hiszen Vona Gábor társaságában hadovált arról, hogy a nyugati magyarok szinte mind momentumosok, ráadásul kevesebb joguk van, mint a hazaiaknak, ami nettó hazugság, a Joe Bidentől ellesett levélszavazás viszont még a halottakat is reaktiválhatja. Fegyőrnek sem volt könnyű hete, szóba került ugyanis szereplése a Hír TV-ben is, ahol Földi-Kovács Andrea felmosta vele a padlót. Végül Karigeri és a fel nem lobogózott március 15-i főváros, valamint a szokásos nyikorgás sem maradhatott ki a Karanténvlogból. Nézzétek ti is a Karanténvlogot, megéri!Szabó Tímea forráselvonással sújtaná a magyar sportot, amelyet a kormány az utóbbi évtizedben kiemelten támogatott
Amikor Szabó Tímea ellenzéki országgyűlési képviselő meglátta a nyíregyházi stadion terveit és annak anyagi vonzatát, egyszerűen megőrült, azóta pedig tombol és fenyeget. A Párbeszéd frakcióvezetője és elvtársai nem titkolják céljukat, ami nem más, mint a magyar sport tönkretétele, folyamatos elszegényítése és a profi sportolók ellehetetlenítése.Gyurcsány halálkoalíciója azért küzd, hogy több legyen a hulla
Nehéz elhinni, de nap nap után bebizonyosodik: az ideiglenesen Magyarországon állomásozó, idegen zsoldban álló ellenzék azt akarja, azért küzd, hogy minél több honfitársunk belehaljon a járványba. Ezek a gazemberek az életmentő kínai oltóanyag ellen agitálnak. Halálkampányuk miatt még több idős honfitársunkat veszíthetjük el. A halál vámszedői ők, velejükig sátáni figurák.Betondzsungellé züllesztenék Karácsonyék Mocsárosdűlőt
A Karácsony Gergely vezette főváros betondzsungelt hozna létre Óbuda – és egyben Budapest – egyik utolsó, jórészt érintetlen, ritka növény- és állatfajoknak is otthont adó zöldterületén. A főpolgármesteri hivatal városépítési főosztálya közreműködésével a Mocsárosdűlő egy jelentős részének beépítésére készített tanulmányterv szerint akár kétezer-hatszáz lakást húzhatnak fel a területen, ahol összesen csaknem félmillió négyzetméternyi szintterületet alakítanának ki. A várhatóan közfelháborodást keltő terveket egyelőre rejtegetik Karácsonyék – derül ki a Magyar Nemzet cikkéből.Ajánljuk még