szabotőrök
GEOrgPOLITIKA – Folyik a boszorkányüldözés Trump ellen
Donald Trumpot tegnap letartóztatták Miamiban, a volt elnök végül szabadon távozhatott, de a bíróság előtt harminchét vádpontban kell bizonyítania ártatlanságát. A Bidenhez, sőt, Soroshoz köthető ügyészek már régóta igyekeznek levadászni Trumpot. Nemrég egy állítólagos zaklatási botrány miatt próbálták meg bíróság elé citálni, de ez a vád sem tűnt megalapozottnak, pedig még egy pornószínésznőt is meghallgattak koronatanúként... Nem váratott sokára a következő etap, most éppen olyan titkosított dokumentumok miatt akarják elítélni, amiket Donald Trump villájában találtak. Az nyilván mellékes, hogy Bidennél is lefoglaltak bizalmas kormányzati dokumentumokat, ráadásul nemcsak az elnöknél, de annak narkós fiának garázsában is dobozokban tároltak szigorúan bizalmas iratokat. Érdekes, hogy akkor nem volt ennyire igyekvő sem az FBI, sem az ügyészség. Ebből azért már körvonalazódhat egy laikus számára is, hogy az Egyesült Államokban kissé elcsúszott az igazságszolgáltatás függetlensége, és a kormányzat a bűnüldöző szerveket már politikai célokra is felhasználja. Ajánljuk még
"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák. Pócs János a Polbeatben: az MSZP-s maffia a Tisza Pártban él tovább
Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette. Álljunk ki közösen a migrációs paktum ellen! - Polbeat a Püski könyvesboltban