Pesti Srácok

szájer-ügy

Az erkölcstelen baloldal inkább Gréczyt vagy Wittinghoffot oktassa moralitásról! – Karanténvlog

Magyar ugar 2020 december 5.
A péntek esti Karanténvlog vendége Dódity Gabriella, a Fidesz kispesti frakcióvezetője volt, aki részletesen elmondta, hogy mi zajlik jelenleg Kispesten, ahol a szocialista atomhármas, Gajda Péter, Lackner Csaba és Kránitz Krisztián fémjelezte társaság van hatalmon. Szabó Gergő, Dezse Balázs és Szalai Szilárd sokat beszélgetett Dódity Gabriellával a Szájer-ügyről is, valamint arról, hogy a levitézlett baloldal erkölcscsőszt játszik akkor, amikor az ő tarsolyukban olyan gusztustalan tetteket végrehajtó emberek vannak, mint Wittinghoff, a DK-s Gréczy, de arra sem lehetnek büszkék, hogy nácik mögé állnak be. A kispesti sztorinál sokak álla eshet le, akik nincsenek képben azzal, hogy miket enged meg magának Gajda, Lackner és Kránitz. Utóbbiról, akit Miszter Negyven Százaléknak is neveznek, most kiderült, hogy három éve szociális bérlakást intézett a barátnőjének, aki havi 21 ezer forintért jutott ehhez a lehetőséghez. A helyzet pikantériája, hogy egyrészt nem is lakik ott a hölgy, másrészt, a pár nappal ezelőtti lakástűz károsultjainak a baloldali önkormányzat azt mondta, hogy nem tudnak olyan önkormányzati lakást adni, ahol ideiglenesen lakhatnak, egy család így hotelben lakik azóta. A Karanténvlogban szóba került még a magyargyűlölő ukrán retorika is, hiszen napról napra egyre durvább hírek érkeznek Kárpátaljáról, ahol sztálini módszerekkel vegzálják a magyarokat. Dobsa István, Tiszakeresztúr polgármestere, a KMKSZ Ijfúsági Szervezetének elnöke rövid üzenetet küldött a Karanténvlognak a helyi magyarok helyzetéről, ezt is kibeszélték a műsor szereplői. Természetesen nem maradhatott ki a péntek esti szórásból az MSZP két agytrösztjének a megidézése sem, hiszen Kunhalmi Ágnes egy percben volt képes teljesen összefüggéstelen zagyvaságokat beszélni, míg Gurmai Zita bohóckodását a parlamentben rendezte le Völner Pál államtitkár, aki pirulásra késztette a cáfolataival Gurmait. Az adás végén szóba került az olasz helyzet is, hiszen a baloldali kormány ellen tüntettek a jobboldali olasz pártok, hogy Conte végre mondjon le, aki migránsáradatot zúdított Olaszországra és a migránsok szabadon mozoghatnak mindenhol, míg az olaszokra súlyos és szigorú szabályok vonatkoznak. Nézzétek meg a Karanténvlogot!
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.