szatmáry kristóf
A cinkotaiak megállították a fővárosba visszasettenkedő demszkyzmust, nem lesz pláza a strand helyén
Még a Demszky-korszakban privatizálta a főváros a Cinkotai Strandfürdőt, alig néhány tízmillió forintért játszva azt át több ismeretlen vállalkozónak, akik a közösségi tér helyére bevásárlóközpontot akartak építeni. A baloldal bukása után az ötlet lekerült a napirendről és csak akkor került újra felszínre, amikor Karácsony Gergely visszarakta abba a bizonyos szekrénybe a rég kisöpört csontvázakat. A Pesti Riporter még novemberben tárta fel, hogy egy jól ismert ingatlanmutyi körvonalazódik a cinkotai strand körül, hiszen Karácsony Gergely a fejébe vette, hogy a rekreációs területet városközponti területté minősítené át, amivel többszörösére emelkedne a telek értéke, és a beépíthetősége is megváltozna. Ennek elsősorban az offshore hátterű, külföldi tulajdonos örülhetett volna, aki így véghezvihetné a területre tervezett pláza megépítését. Az, hogy a jelentősen megdráguló telekből később a Fővárosi Önkormányzatnak emelt áron kellene egy darabot visszavásárolnia a hév fejlesztéséhez, már csak apró ínyencség a balliberális városvezetés mutyi-menüjén.Kilencszáz embert oltottak be az Olajág Idősotthonokban (PestiTV-videó!)
Ezen a hétvégén is folytatódott az oltás az idősotthonokban. A cél az, hogy a koronavírus-fertőzés szempontjából leginkább veszélyeztetettek minél előbb megkapják a védőoltást – minderről a fővárosi kormányhivatal vezetője beszélt a PestiTV-nek. Sára Botond kormánymegbízott szombaton Szatmáry Kristóf országgyűlési képviselővel együtt vitte el a XIV. kerületben található Olajág Otthonokba azt a vakcinaszállítmányt, amellyel mintegy kilencszáz embert oltottak be.A magyar tudás világszinten is jelentős szerephez jutott a koronavírus elleni küzdelemben
A magyar tudás világszinten is jelentős szerephez jutott a koronavírus elleni küzdelemben, a 3DHISTECH Kft. új beruházása digitális mikroszkópok fejlesztését segíti, amelyek kulcsszerepet játszanak a koronavírus tüneteinek diagnosztizálásában – jelentette be szerdán, Budapesten a külgazdasági és külügyminiszter.Láng Zsolt: tarthatatlan, hogy csak 2021 végén készülhet el a Csömöri úti felüljáró
Tarthatatlan, hogy Zugló és a XV. kerület közötti Csömöri úti felüljáró talán 2021 decemberében készül el - fejtette ki Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője kedden Budapesten a felüljárónál tartott sajtótájékoztatón.Karácsonyék felfüggesztették az útfelújításokat a fideszes kerületekben
Az összes útépítési tervet "lehúzták" négy budapesti kerületben, mert a Fővárosi Önkormányzat nem támogatja ezeket – mondta Szatmáry Kristóf, a Miniszterelnökség Budapesti Útépítési Program koordinációjáért felelős miniszteri biztosa szerda reggel, az M1 aktuális csatornán.Az állam folytatná a gödöllői hév és a 2-es metró összekötésének előkészítését
Az állam folytatná a fővárosi önkormányzattól átvéve a gödöllői hév és a 2-es metró összekötésének előkészítését a XVI. kerület polgármestere, valamint fideszes országgyűlési képviselőjének javaslatára – tudatta a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) pénteken az MTI-vel.Szatmáry Kristóf: Vajda Zoltán egy jól képzett Soros-provokatőr
Nem egyedi jelenség, hogy Vajda Zoltán botrányokkal tarkítja a közéletet – mondta Szatmáry Kristóf országgyűlési képviselő a PestiSrácok.hu-nak. A Soros-plakáttépőként hírhedtté vált férfival kapcsolatban azt is megtudtuk, hogy jelenleg is nyomozás folyik ellene választási csalás miatt, Vajda ugyanis a 2018-as országgyűlési választások előtt a gyanú szerint meghamisította az ajánlóíveket, most pedig azzal került a figyelem fókuszába, hogy listázná a fideszeseket.Már több, mint másfélmillióan írták alá Orbán Viktor programját a bevándorlás megállítására
A Fidesz országosan a legfrissebb adatok szerint már több, mint másfélmillió aláírást gyűjtött össze Orbán Viktor 7 pontos programja mellett a bevándorlás megállítására - jelentette be a nagyobbik kormánypárt országgyűlési képviselője szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.A kormány 4-5 éven belül a főváros összes földútját leaszfaltozná
Még nagyjából 250 kilométer útszakaszt kell leaszfaltozni a fővárosban - mondta el az ECHO TV Napi aktuális című műsorában Szatmáry Kristóf. A miniszteri biztos szerint a fővárosi kerületi önkormányzatok - részben a Fidesz-kormány támogatásával - korábban is komoly erőfeszítéseket tettek a földutak fölszámolására, de ezek eseti jelleggel történtek, nem programszerűen.Ajánljuk még