szcientológus egyház
Megszállta a rendőrség a szcientológusok központját
Az ORFK is megerősítette a hírt, hogy házkutatást tart a rendőrség a Szcientológia Egyház budapesti, Váci úti központjában. Sajtóbeszámolók szerint a rendőrség nagy erőkkel vonult a helyszínre és elkerítették az egész épületet.Az emberi jogokért demonstráltak a szcientológusok
A Fiatalok az Emberi Jogokért Alapítvány békés demonstrációs sétát tartott Budapesten a Nyugati térről az Oktogonon keresztül a Hősök terére, hogy felhívják a figyelmet az Emberi Jogok fontosságára és betartására, valamint több mint ezer embernek adták át a Jogaikat tartalmazó kiadványokat. Emlékezetes, eközben az Adatvédelmi Hatóság vizsgálódott a szcientológusoknál, mivel egy panaszos ki akart lépni a szervezetből, de személyes adatait kérése ellenére sem törölték.A szcientológusoknál vizsgálódott az Adatvédelmi Hatóság
Állampolgári beadványok érkeztek a Hatósághoz, amelyekben az érintettek az Egyesülettel kapcsolatos saját tapasztalataikat osztották meg, valamint segítséget kértek személyes adataik védelme érdekében. Az egyik panaszos elhatározta, hogy kilép a szervezetből, és kérte a vele kapcsolatos dokumentumok kiadását, de kérését nem teljesítették. Ezen túl arról a félelméről is beszámolt, amely szerint, ha szakít a szervezettel, akkor ezeket a rendkívül érzékeny, írásban rögzített információkat vele szemben felhasználhatják.Ajánljuk még