Pesti Srácok

Ismét rendőrök a szcientológus székháznál

Ismét rendőrök a szcientológus székháznál

Csütörtökön ismét kivonult a rendőrség a magyar Szcientológia Egyház Váci úti székházához – írja az MNO.hu. Emlékezetes, tavaly októberben már történt hasonló razzia, akkor a Nemzeti Nyomozó Iroda személyes adattal való visszaélés és más bűncselekmények gyanúja miatt folytatott nyomozást.

A portál információi szerint rendőrségi és NAV-os autó is megjelent a szcientológusok Váci utcai székházánál, az épület előtti járdát szallaggal kerítették körbe, az autós kijáratot is rendőrségi jármű zárta el. Emlékezetes, tavaly októberben már történt hasonló razzia, akkor a Nemzeti Nyomozó Iroda személyes adattal visszaélés és más bűncselekmények gyanúja miatt folytatott nyomozást.

Ezt megelőzően a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) kilenc hónapig vizsgálódott bejelentések nyomán az egyház adatkezelésével összefüggésben. A gyanú szerint a szervezet olyan adatbázist hozott létre az úgynevezett gyónások nyomán, amely tartalmazta a hívek szexuális orientációjára, társadalmi kapcsolataira vonatkozó információkat is. Az adatokat tartalmazó dossziékat a rendőrség lefoglalta. Ezen felül a NAV is zár alá vette a székházat.

Forrás: Index.hu/mno.hu; fotó: lokal.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Varga Judit a PS-nek: bizonyos politikusoknak életveszélyes lenne, ha az Európai Bizottság zöld lámpát adna Magyarországnak (Videó)

Exkluzív 2023 november 16.
Európa nyugati fele a progresszív, nyitott határokat hirdető bevándorláspolitikának köszönhetően a 25. órába lépett. Most már a valóság ott üvölt és dörömböl minden választópolgár ajtaján, fogalmazott lapunknak adott interjújában Varga Judit. Az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának elnöke kiemelte, egyértelmű ok-okozati összefüggés áll fenn a nyugati modern antiszemitizmus megjelenése és az illegális bevándorlás között. Hozzátette, néhány évvel ezelőtt nagyon hevesen támadták Magyarországot azért, mert itt állítólag antiszemitizmus van, holott ez a legbiztonságosabb hely zsidó honfitársaink számára ma Európában. Varga Judit úgy fogalmazott a migránsok kötelező elosztása kapcsán, amennyiben Magyarország pert veszítene ebben az ügyeben, akkor kényszerítő bírságot rónának ki hazánkra, mintegy 16 ezer eurót naponta. Persze a 22 ezer eurón felül, amit a be nem fogadott migránsokért kellene fizetni fejenként. A bizottsági elnök az EP-választással kapcsolatban úgy fogalmazott, készül a feladatra, a Fidesz hivatalos EP-listája majd január/február környékén lesz hivatalos. Varga Judit kiemelte, egyre kellemetlenebb az Európai Bizottság számára is, hogy a még mindig a maradéktalanul teljesített magyar igazságügyi reformokat bírálják. Úgy fogalmazott, bizonyos politikusoknak életveszélyes lenne, ha az Európai Bizottság zöld lámpát adna Magyarországnak ezekben az ügyekben. Részletek a videóban.