szécsény
Az Ügy: Cseh Katalinék Szécsényben még a kulcsát sem kérték el annak az épületnek, ahol állítólag egy hologram nyomdát üzemeltetnek
A PestiTV Ügy című műsora lerántotta a leplet Cseh Katalinék igencsak megkérdőjelezhető - sokak számára pofátlan - pénzügyi manőverezéseiről, amiket nem igazán mondhatunk szimpla "pályázati ügyeskedésnek". Felvenni milliárdokat egyetlen kapavágás nélkül, az akár kimerítheti a költségvetési csalás bűntettét, az ügyben már a nyomozóhatóság is vizsgálódik. A Nógrád megyei Szécsény az ország leghátrányosabb térségében található. Nem véletlen, hogy éppen itt létesítettek telephelyet a hálóban szereplő cégek. Itt nyújthattak be a legnagyobb intenzitás mellett pályázatot a 3D-s holografikus nyomdájuk kifejlesztéséhez. Kutatás-fejlesztést, gyártósor telepítést ígértek, sőt még kapacitásbővítésre is pályáztak és nyertek, úgy, hogy közben a fejlesztés helyeként megjelölt épület kulcsát sem kérték el. A 1,5 milliárd forintot, amelyből Szécsényben egy kapavágást nem ejtettek, valós szécsényi cégek elől happolták el. Az Ügy stábja a háló egyik cégének újabb telephelyét is megtalálta, naná hogy szintén Nógrádban. Vanyarc nevű kisfalu utolsó épületében, az erdő szélén, egy üveges üzembe fészkelték be magukat. Egy, a terepet rendező férfi azt mondta, hogy most ott működik a holografikus csodanyomda... Cseh Katalin-botrány: Milliárdok a nagy semmire? (Az Ügy előzetes)
További megdöbbentő részletek a Cseh Katalin-ügyben. Dagad a botrány! A PestiTV Az Ügy című oknyomozó riportműsorának stábja ezúttal a Nógrád megyei Szécsénybe látogatott el, ahol egy bérelt ingatlanban, mint telephelyen ígért 3D hologram nyomdatechnikai kutatás-fejlesztést a Momentum EP- képviselőjéhez köthető cégháló. 1,6 milliárd forintot vettek fel úgy, hogy évek alatt a bérelt ingatlannak, ahol állítólag fejlesztenek, még a kulcsát sem kérték el. Mint ismert, Cseh Katalinék nyomdaipari cége, a Pannónia Nyomda Kft, és további, egymással kapcsolatot mutató fővárosi cégek összesen közel 5 milliárd forint uniós és hazai forrást tettek zsebre úgy, hogy érdemi produktumot gyakorlatilag a mai napig nem tudnak felmutatni. A pályázati forrásokat papíron az ország leghátrányosabb térségében telephelyet létesítve happolták el a valóban Nógrád megyei cégek elől. A botrányos ügyben már az OLAF is vizsgálódik és a NAV is nyomoz. Budai Gyula Cseh Katalinnak: A nyomozóhatóságnak magyarázkodjon, én csak azt kérdezem, hol a lé?
Cseh Katalin a nyomozóhatóságnak magyarázza, miért adtak be olyan térségben pályázatot fővárosi vállalkozókként, és igényeltek hozzá állami támogatást, amely többszörösen hátrányos térségnek számít – mondta a PestiSrácok.hu-nak Budai Gyula. Hozzátette: a momentumos EP-képviselő figyelmét szeretné külön felhívni a szécsényi pályázataikra. Cseh Katalin arról is a nyomozóknak adjon majd számot, miért nem történt egyetlen kapavágás sem a Nógrád megyei kisvárosban, annál a ma már önkormányzati tulajdonú épületnél, ahol telephelyet létesítve, 1,6 milliárd forintot nyertek el a haverokkal és üzlettársakkal – emlékeztetett. Budai Gyula arra reagált, hogy Cseh Katalin szerint Budai azért jelentette fel őt, mert egykori elszámoltatási biztosként szeretne végre valami eredményt elérni. "De csalódni fog" – írta közleményében a politikus. A PestiSrácok.hu egyébként pénteken közölte, hogy a NAV Bűnügyi Igazgatósága néhány napja elrendelte a nyomozást különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás gyanújával. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.