Pesti Srácok

Kihelyezett Sándor-palota – Nógrád vármegyébe látogatott Novák Katalin

null

Novák Katalin köztársasági elnök hétfőn Nógrád vármegyébe látogatott, amelynek során Alsópetényben találkozott a vármegyei vezetőkkel és országgyűlési képviselőkkel is.

A találkozón áttekintették a nógrádiakat leginkább foglalkoztató kérdéseket, majd az államfő fogadta az arab országok Magyarországra akkreditált nagyköveteit, misszióvezetőit, jelezve, hogy az államfői diplomáciában nemcsak Budapest adhat helyet ilyen tevékenységnek, hanem vidéki települések is. A megbeszélésen a gazdasági kapcsolatok fejlesztéséről, valamint energiabiztonsági és demográfiai kérdésekről volt szó. A vármegyei látogatáson – a meghirdetett úgynevezett "kihelyezett Sándor-palota" eseményen – az államfő munkavégzése is kitelepül, így hivatalos határozatokat is hoz Alsópetényben. Balassagyarmaton az államfő megkoszorúzta a Civitas Fortissima-emlékművet. A köztársasági elnök ellátogatott a balassagyarmati Reménysugár Gyermekotthonba is, ahol olyan gyermekeket gondoznak, akik ideiglenesen vagy tartósan nem lehetnek a szüleikkel. A nap folyamán elmegy a KRESZ-parkba is, ahol óvodásokkal találkozik. Látogatást tesz majd Szécsényben is, ahol a vármegye egyetlen malmának a munkájával ismerkedik meg.

Nógrád sorrendben az ötödik vármegye, amelyet Novák Katalin meglátogat. A köztársasági elnök legutóbb Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében tett látogatást.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.