szegedi dóm felújítás
Újabb botrány Szegeden: tucatnyi alvállalkozót nem fizetett ki a dóm rekonstrukciójának kivitelezője (Frissítve!)
Tíz évvel a Szeviép-ügy után újabb bebukó generálkivitelező miatt futnak kisvállalkozók a pénzük után Szegeden. A alföldi város fogadalmi temploma történetének legnagyobb rekonstrukciója zajlik 2015 óta, két ütemben, összesen több mint 4 milliárd forint értékben. Az első ütem 2015 decemberére el is készült, akkor 2,1 milliárdból közösségi tereket alakítottak ki, megújult a Dömötör-torony, modern, digitális eszközökkel felszerelt látogatóközpontot alakítottak ki az altemplomban. A folytatásra 2018-ban nyertek el további pályázati forrást: 1 milliárd 745 millió forintot. A közbeszerzést ezúttal egy másik kivitelező nyerte, a Kalotherm Zrt., mely az elektronikus cégadatbázis szerint már akkor nehéz anyagi helyzetben volt, mintegy 1,5 milliárdos adósságállományt görgetett magával. A Mindenki Szegedért Mozgalom vezetője, Szabó Bálint független önkormányzati képviselő kedden délelőtt a dómnál tartott online sajtótájékoztatón jelentette be, hogy csalás és sikkasztás gyanúja miatt tettek büntetőfeljelentést, mivel a kiviteli munka körülbelül 95 százalékának elvégzése után a kivitelezők levonultak a munkaterületről, mivel a generálkivitelező, a Kalotherm több alvállalkozóját sem fizette ki, akik végrehajtást is kezdeményeztek a vállalkozás ellen. A Kalotherm a csőd felé rohan, miközben szegedi családi kisvállalkozások mehetnek tönkre egy milliárdos árbevétellel rendelkező Zrt. miatt. Ajánljuk még
Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét. Alkotmányos puccskísérlet tiszás rendőrökkel? - „Minden eshetőségre fel kell készülni”
A Tűzfalcsoport friss elemzése szerint a Közszolgálati Rendőr Szakszervezet (KRSZ) február 15-i Facebook-posztja messze túlmutat a hagyományos érdekképviseleten. Alkotmányos puccskísérlet tiszás rendőrökkel? Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.