szegedi törvényszék
Október 21-én folytatódik a Human Operator Zrt. ügye a Szegedi Törvényszéken
Október 21-én folytatódik a Human Operator Zrt. ügye a Szegedi Törvényszéken – tájékoztatta a bíróság pénteken az MTI-t.Mentelmi jogának lejárta után visszatért a politikai üldözött mártírszerepéhez Czeglédy Csaba
A Czeglédy Csaba ellen korábban megkezdett, majd a politikus EP-listás mentelmi joga miatt leállított, majd megszüntetett büntetőeljárás folytatását indítványozta a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség – olvasható a vádhatóság pénteki közleményében. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség álláspontja így megegyezik a Csongrád Megyei Főügyészségével: mindkét szervezetnek az a véleménye, hogy a korábban a több, mint hatmilliárd forintos, részben bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással megvádolt Czeglédy elleni eljárást folytatni lehet a Szegedi Törvényszéken, ahol a társai ügyében már tart a büntetőper, négyük esetében az ügyészséggel megkötött egyezség alapján pedig már ítéletet is hirdettek.A jogerős ítélet ellenére sem fizetett a hódmezővásárhelyi kórháznak Márki-Zay - Bírósági végrehajtó látogatja meg hamarosan a polgármestert
Sem a nyolcszázezer forintot nem fizette ki, sem a helyreigazító közleményt nem tette közzé Márki-Zay Péter, holott április végén erre kötelezte a bíróság – közölte mai sajtótájékoztatóján Kallai Árpád. A vásárhelyi kórház főigazgatója reméli, hogy a politikus a kizökkent világából visszatér a normális kerékvágásba, és mihamarabb eleget tesz az ítéletnek – számolt be az eseményről a Promenad.hu. A PestiSrácok.hu értesülései szerint a fentiek miatt a kórházat képviselő ügyvéd már végrehajtást kezdeményezett ellene. A polgármesternek több hasonló rágalmazási ügyében a következő hetekben újabb ítéletek születhetnek, emellett feljelentést is tettek ellene, így még büntetőeljárás is várhat rá.Czeglédy négy strómanját már elítélte a Szegedi Törvényszék (PS-videó!)
Négy vádlott esetében hozott döntést szerdán a Szegedi Törvényszék az MSZP volt szombathelyi önkormányzati képviselője, illetve a DK EP-jelöltje, Czeglédy Csaba neve által fémjelzett, több, mint hatmilliárd forintos költségvetési csalás ügyében. Az ügy húsz terheltjéből négyen vállalták, hogy együttműködnek az ügyészséggel; részletes beismerő vallomást tettek, beismerték szerepüket, így a bíróság esetükben figyelembe vehette az enyhítő körülményeket. A négy vádlottat másfél évtől három év három hónapig terjedő szabadságvesztéssel sújtotta a törvényszék. Kettejük esetében kizárta a feltételes szabadulás esélyét is, mivel a vizsgálat adatai szerint bűnszervezetben követték el tetteiket. A bíróság vagyonelkobzást is elrendelt, amelynek összege az egyik érintett esetében meghaladja a tízmillió forintot. A hétfőn kezdődött, úgynevezett előkészítő ülésen a Szegedi Törvényszék kedden elkülönítette az ügyészséggel együttműködő négy terhelt ügyeit, hogy azokban döntést hozhasson, majd szerdán újra egyesítette azokat, hogy a többi tizenhat érintett esetében folytatni lehessen a büntetőeljárást. Utóbbi per szeptemberben kezdődik Szegeden. Az eljárást – a tárgyalóterem mellett kifüggesztett jegyzék szerint – még mindig Czeglédy Csaba és húsz társa nevére szignálták, holott a májusi EP-választás ürügyén Gyurcsány Ferenctől átmeneti mentőövet kapott. Czeglédy pillanatnyilag nem érintettje az eljárásnak, mivel mentelmi joga miatt megszüntették ellene a vizsgálatot, az erre beadott ügyészségi fellebbezést pedig még nem bírálták el. A csalássorozatban kisebb-nagyobb vezetőkként szereplő, szerdán elítélt vádlottak közül hárman tudomásul vették büntetésük mértékét, egyikük pedig három nap gondolkodási időt kért, hogy átgondolja, fellebbez-e a verdikt ellen. A büntetőügy többi terheltje – akikhez még nem tudni, hogy csatlakozik-e újra Czeglédy Csaba – valószínűleg komolyabb büntetési tételekkel szembesülhet, amennyiben bűnösségük beigazolódik, mivel némelyeknél az általuk elkövetett, a vádiratban szereplő cselekmények büntetési tétele öttől tizenöt évig terjed. Czeglédy várhatóan tanú is lesz az ügyben, így eddig nem vehetett részt az eddigi tárgyalásokon. Az előkészítő ülés hétfői kezdetén aktívan szervezkedett a bíróságon, a szerdai ítélethirdetésre azonban már nem jelent meg a törvényszéken.Tagadja bűnösségét Czeglédy strómanjainak egy része, a többiek szerdán vallomást tesznek Szegeden
Tagadták bűnösségüket a Human Operator Zrt. kedden meghallgatott vezető munkatársai a cég ügyében indult per előkészítő ülésén a Szegedi Törvényszéken. Az ügyben különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emeltek vádat. A bíróság döntött arról, hogy elkülöníti egymástól a bűnösségüket tagadó, valamint az ügyészséggel egyezséget kötő, és ennek tényét az előkészítő ülésen megerősítő vádlottak ügyét, így utóbbiak ügyében jogerős ítélet születhet. Ismert, a bűnszervezet korábban feltételezett vezetője, Czeglédy Csaba MSZP-s politikusként Gyurcsány Ferencnek köszönhetően felkerült a DK EP-listájára, a mentelmi joga miatt megszüntették ellene a büntetőeljárást. A választás eredményének jogerős megállapítása után az ügyészség az eljárás folytatását indítványozta, amit azonban a bíróság elutasított. A döntés ellen az ügyészség fellebbezett, de a Szegedi Ítélőtábla erről még nem döntött. Czeglédy – bár mivel tanú lehet az ügyben, így még nem vehet részt a tárgyalásokon – aktívan részt vesz az eljárásban, és a bíróságon folyamatosan egyeztet az érintettekkel.Tíz beismerő vallomás, tárgyalásról kizárás, újabb HVG-s hazugság - Így zajlott a Czeglédy-per első tárgyalása Czeglédy nélkül (PS-videó)
A korábbi kilenc, egyezséget kötött vádlott mellett további egy terhelt tett beismerő vallomást a köztudatba Czeglédy-ügy néven bevonult büntetőper első előkészítő tárgyalásán, amelyen EP-képviselőjelöltsége miatt Czeglédy Csaba már csak hallgatóságként lett volna jelen, de kiküldték a tárgyalóteremből. Ugyanígy járt tudósítónk, e sorok írója, miután a védelem bejelentette, hogy tanúként kívánja meghallgatni. Az órákon át ismertetett vádiratból kiderül, hogy 2010. januárjától Czeglédy Csaba - akit a sajátos jogi helyzet miatt a nélküle megkezdődött tárgyaláson néven sem neveztek - a közterhek megfizetésének szándékos elkerülésére bűnszervezetet épített fel. A vádlottak közül többen is tisztában voltak azzal, hogy hosszabb időre szervezett, egységes irányítású rendszer működtetésében vesznek részt, az iskolaszövetkezetek pedig adó- és járulékfizetési kötelezettségüknek nem, vagy csak elenyésző mértékben tesznek eleget. Korábban kilenc vádlott tett beismerő vallomást és kötött egyezséget a vádhatósággal, közülük az első ülésen hatan jelentek meg; esetükben az ügyész 1 év 6 hónap, valamint 2 év 6 hónap letöltendő börtönbüntetést indítványozott. További egy terhelt a tárgyaláson kezdeményezett egyezséget és tett beismerő vallomást; rá három év letöltendő börtönbüntetés kiszabását kérte a vád. Közben a HVG újabb arcpirító hazugsággal kelti a hangulatot - ezúttal azt állítják, hogy azért nem Szanka Ferenc képviselte a vádat, mert őt Czeglédy feljelentette. Ez utóbbi ugyan igaz, de mind a feljelentést, mind a panaszt, mind pedig a pótmagánvádat elutasították minden fórumon, ráadásul Szanka csoportvezető ügyészként nem kell, hogy személyesen ismertesse a vádat. A balliberális propagandalap a tudósítását azzal kezdi, hogy Szanka Ferenc csoportvezető ügyész nyilatkozott a folyosón kollégánknak, aki úgy jelentkezett be tudósítónak a perre, hogy közben tanú is. Ez ugyancsak szemenszedett hazugság, ugyanis az ügyész nem nyilatkozott portálunknak, visszautasított minden nyilatkozatot, az pedig az előkészítő tárgyalás elején derült ki, hogy a védelem kollégánkat idézni kívánja a későbbiekben, és ha tanú lehet, az az eljárási törvény szerint kizárja ezt megelőzően a tárgyaláson való részvételt.Előkészítő tárgyalással elkezdődött a Czeglédy-per
Négynapos előkészítő tárgyalással megkezdődött a Czeglédy Csaba nevével fémjelzett büntetőper a Szegedi Törvényszéken. Mivel Czeglédy Csaba ellen EP-képviselőjelöltsége miatt korábban a büntetőeljárást megszüntették, a folytatására tett ügyészi indítványt pedig első fokon elutasították, az eredetileg a hatmilliárdot elcsalt bűnszervezet vezetésével vádolt Czeglédy hallgatóként ült be a tárgyalóterembe. Az előkészítő tárgyaláson elviekben ítélet születhet azon kilenc vádlott ügyében, akik beismerő vallomást tettek és egyezséget kötöttek. Czeglédy egyébként már előző este hosszú okfejtést közölt a Facebook-oldalán, hogy álláspontja szerint miért jogsértő az eljárás. Rögtön azzal kezdi, hogy egy normális országban már a nyomozás sem indult volna, vagy ha igen, azt bűncselekmény hiányában meg kellett volna szüntetni.A Szegedi Törvényszék nem rendelte el Czeglédy büntetőeljárásának folytatását, pedig elismeri, hogy annak nincs akadálya
Kezdődik a jogi-jogértelmezési vita a Czeglédy-ügy kapcsán. A Szegedi Törvényszék elutasította a Csongrád Megyei Főügyészség indítványát és nem rendelte el a Czeglédy elleni büntetőeljárás folytatását, annak ellenére, hogy határozatában kifejti: annak már nincs nincs semmilyen akadálya. Az ügyészség fellebbez, és ha az Ítélőtábla határozata után kell, akkor újra vádat emel. A kérdés vagy vita közöttünk nem az, hogy folytatódhat-e a büntetőljárás, csak az, hogy miként - mondta a PestiSrácok megkeresésére Szanka Ferenc csoportvezető ügyész, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője.Ajánljuk még
















