szendrő-németh tamás
Betartja-e a felfüggesztését Czeglédy, és mit hagy neki az ügyvédi kamara?
A Vas Megyei Ügyvédi Kamara vizsgálja, hogy betartja-e az ügyvédi tevékenység alóli felfüggesztése szabályait Czeglédy Csaba. Mint ismert, a 6 milliárdos költségvetési csalással vádolt ügyvéd-politikus kamarai tagságának felfüggesztését még 2018-ban kezdeményezte Budai Gyula, de egészen addig nem történt semmi, amíg a kormánypárti politikus azt nem találta mondani a PestiSrácoknak adott nyilatkozatában, hogy szerinte a kamara falaz Czeglédynek, és még az is lehet, hogy megvette őket kilóra, ugyanis az ügyvédi tevékenységet szabályozó törvény szerint, ha egy gyakorló ügyvéd 5 évet meghaladó börtönbüntetéssel fenyegető bűncselekmény vádlottja, egyéni mérlegelés alapján a kamarai tagsága felfüggeszthető. Czeglédy Csaba esetében 20 év börtönbüntetéssel fenyegető bűncselekmény a vád, ráadásul hasonló bűncselekmények miatt már korábban is el volt ítélve. Más ügyvédek ennél sokkal csekélyebb súlyú ügyekben, ha vádlottá vagy akár csak gyanúsítottá váltak, általában saját maguk függesztették fel védői tevékenységüket. A DK-s politikus ezzel ellentétben még az ügyvédi engedélyt két év után felfüggesztő ügyvédi kamarának is nekiment, fenyegetőzik és perel, miközben többször is világossá tette, hogy "a tudását nem tudják felfüggeszteni" és irodájuk a továbbiakban is ellátja megbízásaikat. Abból pedig bőven van, köszönhetően a baloldali polgármestereknek és vezető ellenzéki politikusoknak. Egy szombathelyi ügyvéd-blogger végrehajtást kezdeményezett Ungár helyi propagandamédiájával szemben
Végrehajtók fognak kopogtatni Ungár Péter fakenews-gyártásba kezdett szombathelyi lapja, az Ugytudjuk.hu és a budai milliárdos szombathelyi média cége ajtaján is. A Kő a mezőn Kft. ellen ugyanis végrehajtást kezdeményezett Szendrő-Németh Tamás ügyvéd-blogger, akit rendre igyekeznek karaktergyilkos írásokkal lejáratni – többek közt Ungár lapjában. A Győri Ítélőtábla jogerősen kimondta a közelmúltban, hogy az Ugytudjuk.hu hazudott, de annak főszerkesztője, a Nemény András polgármesterék által közpénzen tartott Farkas Balázs a helyreigazítást sem volt hajlandó közölni és a 70 ezer forintos perköltséget sem fizették meg, amit Szendrő-Németh a Markusovszky Kórház Gyermekosztályának ajánlott fel. Az ügyvéd-blogger korábbi barátja, Czeglédy Csaba hazugságát is leleplezte. Ungár lapját ugyanis a kamara által minap felfüggesztett Czeglédy és párja irodája képviseli, de nem ám pro bono, azaz jogsegély keretében, ahogy azt állították. Egy másik perben, amelynek Szendrő-Németh felperesként a megszüntetését kérte, 25 600 forint ügyvédi díjat kellett megfizetnie Czeglédyék irodájának. A blogger a feladott csekkre azt írta: "Czeglédy júdáspénz". Ajánljuk még
Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek? A zsidó lányok gyönyörűek, a Krasznahorkai meg egy marha
Annyira reméltem, hogy megúszom és nem kell Krasznahorkai irodalmi Nobeljéről írnom. Az irodalmi Nobel már vagy hetven éve egyébként csak annyit ér, mint az utolsó harmincban a legjobb filmnek járó Oszkár. Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?