szent ferenc
Böjte Csaba a PS-nek: "Éljük át együtt a betlehemi csodát!"
Különleges adventi időszak az idei, mivel egy olyan keresztény hagyomány jubileumát ünnepeljük, amely alapjaiban határozta meg a karácsony keresztény üzenetét és megünneplésének módját. Idén 800 éves az első betlehem, a kis Jézus születése előtti tisztelgés első tárgyi, kézzel fogható kinyilatkoztatása, amely az olaszországi Greccióból elterjedt az egész világon. Szent Ferenc zarándokútjai során felkereste Jeruzsálemben azt a helyet, ahol a megváltó született, majd 1223-ban, Itáliába hazatérve, Greccióban a hegyen keresett egy istállót, egy pásztortól állatokat "bérelt" és berendezte a betlehemi jelenetet. Egyre többen követték a példát, és állítottak templomokban, itt-ott jászlat, betlehemi jelenetet. Innen eredeztethető maga a pásztorjáték is, amely napjainkig a legtöbbet játszott, előadott színdarab.„Ha Szent Ferenc üzenetét megértenénk és követnénk, nem lenne válságban a teremtett világ" – Főcze Imre Bonaventura dévai plébános a PS-nek
"Isten az emberre bízta a Földet, de nem azért, hogy kizsákmányolja azt. Hogy mennyire élünk vissza az ajándékkal, amit kaptunk, azt jól mutatja az egyre égetőbb ökológiai válság. A nemtörődömséggel az ember már saját léte alapfeltételeit veszélyezteti. Pedig olyan könnyen tehetnénk azért, hogy ez ne így legyen, elég lenne Szent Ferenc teremtett világunkról szóló üzenetét megértenünk és rá hallgatnunk" – mondta a PestiSrácok.hu-nak Főcze Imre Bonaventura ferences szerzetes, dévai plébános. Bonaventura testvér 2020-ban építtette meg a csángótelepi templom udvarán a Naphimnusz-parkot, az akkor éppen 80 éves dévai csángótelepi ferences templom udvarán. Ez a kis park a dél-erdélyi szórvány egyetlen olyan létesítménye, mely Szent Ferenc Naphimnuszának, a ferences szerzetes rend alapítója Naptestvér énekének állít emléket.Ajánljuk még










