szent józsef
Bese Gergő atya a PS-nek: Csodák, gyógyulások ma is vannak, nemrég én is tanúja voltam ennek – Ferkó Dániel kérdez (Videó)
Ritkán hallani olyan esetről, hogy valakiről lemond az orvostudomány, a szerettei elbúcsúznak tőle, de történik egy isteni csoda, aminek kézzelfogható jele, hogy az illető meggyógyul. Válság sújtotta, depressziós világunkban ki vagyunk éhezve azokra pillanatokra, amikor arról kapunk hírt, hogy nem a szomorú realitás kerekedik felül, hanem Isten valóságosan megnyilvánul. Nem a halálé, hanem az életé az utolsó szó. Bese Gergő atya egy ilyen csodálatos gyógyulásnak a tanúja volt a Covid-járvány idején, és erről is vall az adásban. Nagyon szomorú, hogy az emberek manapság nem tudnak mit kezdeni a Karácsonnyal. Annyi fényesnek látszó dolog kínálja magát a világban, hogy a betlehemi csillag fényét már nem is látják az emberek. Ma a bölcseknek egy örökkévalóságig tartana, hogy megtalálják Máriát és Józsefet a kisdeddel – állítja Bese Gergő atya. Az a probléma, hogy ma sokan a kereszténységet, a hitet mellőzve a család ünnepeként akarják megülni a Karácsonyt, ugyanakkor azt látom, hogy ez az esetek többségében nem sikerül. Iskolalelkészként szörnyű hallani, amikor egy kisgyermek azt mondja: ő bizony a legjobban a karácsonyi időszakot utálja az évben. Anya és Apa akkor veszekednek a legtöbbet, akkor vannak a legnagyobb balhék otthon – osztja meg tapasztalatait a dunavecsei plébános. Bese Gergő atyának a tanártüntetésekről is sarkos véleménye van: nagyon rossz dolognak tartja például, hogy pedagógus kollégák simán elnézik a tüntetéseken, hogy diákjaik trágár kifejezésekkel teleírt táblákkal demonstrálnak mellettük. "Értem egy diákom se tüntessen obszcén szavak kíséretében" – fakadt ki. Részletek az ünnepi beszélgetésben! Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után