szentpétervár
Putyin köszönetet mondott Trumpnak
Letartóztatásba helyezte egy szentpétervári bíróság hétfőn azt a két férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy merényletet készültek végrehajtani az orosz nagyvárosban az újévi ünnepségek idején – közölte a törvényszék sajtószolgálata.Robbantás történt egy szentpétervári katonai akadémián, többen megsérültek
Robbantás következtében négy ember megsebesült a szentpétervári, Alekszandr Mozsajszkij nevét viselő katonai akadémián.Elfogták a szentpétervári robbantás gyanúsítottját (Frissítve!)
Elfogták az orosz hatóságok azt a férfit, aki a gyanú szerint kitervelte és végrehajtotta a szerdai robbantást egy szentpétervári szupermarketben - tudatta szombaton a Szövetségi Biztonsági Szolgálat.Az Iszlám Állam jelentkezett a szentpétervári merénylet elkövetőjeként
Az iszlamisták szócsövének számító Aamák hírügynökségen keresztül az Iszlám Állam terrorszervezet jelentkezett pénteken az egyik szentpétervári szupermarketben szerda este elkövetett robbantás elkövetőjeként."A banditákat a helyszínen likvidálni" - Terrorcselekménynek minősítette a szerda esti robbantást Putyin
Terrorcselekmény volt az a robbantás, amelyet szerda este egy szentpétervári szupermarketben követtek el – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szíriából visszatért orosz katonák moszkvai kitüntetési ünnepségén csütörtökön.Robbanás egy szentpétervári bevásárlóközpontban
Tizen megsérültek a szentpétervári Gigant Hall bevásárlóközpont egyik üzlethelyiségében szerdán bekövetkezett robbanásban - jelentették hírügynökségek. Értesülések szerint egy eddig azonosítatlan szerkezet robbant fel az egyik üzlethelyiség csomagmegőrzője közelében. Négy sérültet kórházba szállítottak, hatot pedig orvosok vizsgálnak a helyszínen.További terrorcselekményekre készülhettek az oroszországi robbantók
Nyolc gyanúsítottat vettek őrizetbe az orosz hatóságok a szentpétervári metróban elkövetett robbantásos terrorcselekmény miatt - jelentette be Szvetlana Petrenko, a legfontosabb bűnügyekben eljáró szövetségi szerv, a Nyomozó Bizottság szóvivője. A gyanúsítottak lakhelyén lefoglaltak a Ploscsagy Vossztanyija metrómegállóban találthoz hasonló robbanószerkezetet. Lőfegyvereket és lőszereket is találtak náluk.Iszlamisták pokolgépét hatástalaníthatták Szentpétervárott
A szentpétervári metrórobbantás gyanúsítottjának feltételezett tettestársainál találtak és hatástalanítottak pokolgépet a hatóságok az észak-oroszországi város egyik lakásában - jelentette rendvédelmi forrásra hivatkozva csütörtökön az Interfax orosz hírügynökség.Ajánljuk még