szeparatizmus
Addig riogattak Texas kiválásával, hogy a végén Kalifornia hagyja ott az uniót
Régi nóta, hogy az Egyesült Államok egy-egy tagállama nem érzi jól magát az unió szorító kötelékében. Anno még polgárháborúztak is, mikor úgy gondolták lazábbra kéne venni ezt a szövetséget. Manapság Texas merül fel a leggyakrabban, mint önállóságra vágyó állam, azonban lehet, hogy annak liberális ellenpólusa hamarabb akar majd kiszakadni az USA-ból.Hét év börtönre ítélték a Kárpátalja Ukrajnától való elszakadását követelő férfit
A vádlott távollétében zajló tárgyaláson az ügyész azzal vádolta meg a negyvenhárom éves kárpátaljai férfit, hogy „Ukrajna alkotmányos rendjét és területi integritását veszélyeztető döntések mellett kampányolt” – írja az Unian hírügynökségre hivatkozva az Index.A szakadár köztársaságok elismerését javasolta Putyinnak az orosz alsóház
Határozatban javasolta az orosz parlament alsóháza kedden Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, hogy ismerje el a két délkelet-ukrajnai szakadár "népköztársaságot".Hiába vádolják őket, nem szeparatisták a kárpátaljai magyarok
Nem áll fenn a szeparatizmus veszélye Kárpátalján; a kettős állampolgárság intézményét a többségi ukrán nemzethez tartozók kevésbé, a nemzetiségiek jobban támogatják, emellett magas a régióban a tolerancia a más nemzetiségűek iránt – derült ki egy felmérésből, amelyet az Ilka Kucseriva Alapítvány a Politikai Szociológiai Központtal közösen végzett, és amelynek eredményét az alapítvány egyik elemzője, Andrij Szuharina ismertette egy kerekasztal-beszélgetésen az UNIAN csütörtöki beszámolója szerint.Az ország területi integritását félti az Ukrán Biztonsági Szolgálat
A kettős állampolgárság tilalma ellenére az ukrán jogszabályokban nincs büntetés erre a jogsértésre, a törvényhozók feladata megoldani ennek szankcionálását - jelentette ki Viktor Kononenko, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) helyettes vezetője szerdai kijevi sajtótájékoztatóján a kárpátaljai "útlevélbotránnyal" kapcsolatos újságírói kérdésre válaszolva.Futballszeparatizmus - Az ukrán nacionalista vezetés legújabb szitokaszavai
Kárpátaljai magyar futball-, és jótékonysági szeparatisták támadják újabban Ukrajna területi integritását - legalábbis ezt kommunkálja az ukrán nacionalista vezetés, a hozzájuk hű sajtó és az Ukrán Biztonsági Szolgálat is, amely a felfogatók nyomában jár. A kisebbségi jogokat durván sárbatipró ukrán oktatási törvény bevezetési határidejének kitolásával rövid ideig úgy tűnt, megindulhat a párbeszéd Kijevvel, ugyanakkor máris új kommunkációs játékszert talált a nacionalista politikai elit a kárpátaljai magyarság vegzálására.Ajánljuk még