szerhasználat
A legtöbben otthon drogoztak az elmúlt évben, főként lazulási szándékkal, a marihuánát helyezve előtérbe
Magyarországon 1997 óta, de a világban már 1988 óta a mai napon tartják a Kábítószer-ellenes világnapot. Az ENSZ határozata alapján lett 1987-ben június 26. a drog elleni küzdelem napja, céljuk pedig ezzel az volt, hogy ötven százalékkal csökkentsék a kábítószer használatát. Ennek ellenére több országban is legalizálták már a marihuánát -mások pedig törekednek arra, hogy ezt elérjék - ilyen jellegű erőfeszítések Magyarországon is voltak. Az egykori Együtt párt politikusa, Juhász Péter alapította meg a Kendermag Egyesületet, ami a könnyű drogok legalizálását és minden drog dekriminalizálását tűzte ki céljául. Az adatok alapján a marihuána valóban a legnépszerűbb kábítószer a világban, köztük idehaza is, de már a kokain is nagy népszerűségnek örvend. A felmérésekből pedig az is kiderült, hogy a 16 évesek több mint tizede használt már életében marihuánát vagy hasist, és közel minden tizedik a kérdést megelőző harminc napban is szívott füves cigit. A legtöbb szerhasználó a lazulás, stresszoldás miatt nyúlt a droghoz, amit főként otthon használtak az elmúlt évben, de olyan is volt, aki a munkahelyén anyagozott. Az állandó vita pedig az, hogy ha az alkohol legális, akkor a marihuána miért nem, amire a válasz egyszerű: ha egy szerrel már van problémánk, akkor miért adjunk az emberek kezébe egy másikat is? Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.