szijjártó péter
Szijjártó most Mesterházy Attilát világosította fel a valóságról (Videó!)
Mesterházy Attila megpróbálta azt állítani, mintha a magyar nagyköveti értekezlet egyetlen vendége Szergej Lavrov volt, ezzel ismét azt a hamis látszatot keltve, hogy a magyar kormány kizárólag Oroszországgal ápol nemzetközi kapcsolatokat. Ez azonban teljes mértékben téves, ugyanis a konferenciának öt másik vendége is volt – erről Szijjártó Péter világosította fel az MSZP-s politikust.Szijjártó: Magyarország a jövőben is kizárólag nemzeti érdekei érvényesítésére törekszik
Magyarország a jövőben is kizárólag a nemzeti érdekek érvényesítésére törekeszik – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter kedden, Budapesten.Szijjártó: 32 milliárdból épít új öntödét a Hydro Székesfehérváron
A Hydro Extrusion Hungary Kft. 32 milliárd forintból épít új öntödét Székesfehérváron, amelyhez a kormány 2,6 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter kedden.Szijjártó: ha rajtunk múlna, Szerbia már tegnap az Európai Unió tagjává vált volna
Ha rajtunk múlna, Szerbia már tegnap az Európai Unió tagjává vált volna – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Brüsszelben. Szijjártó Péter az EU kül- és európai ügyekkel foglalkozó minisztereinek ülése, illetve a szerb kormányközi konferencia után tartott sajtótájékoztatóján bejelentette: az EU négy új csatlakozási tárgyalási fejezetet nyitott meg Szerbiával.Szijjártó: a beoltott magyar állampolgárok szabadon utazhatnak a Seychelle-szigetekre
A koronavírus ellen beoltott magyar állampolgárok az oltóanyag típusától függetlenül szabadon, karanténkötelezettség nélkül, egy negatív PCR-teszt bemutatásával utazhatnak a Seychelle-szigetekre – jelentette be Szijjártó Péter, a külgazdasági és külügyminiszter kedden, a Facebook-oldalán közzétett videóban.Szijjártó: a lakosság helyben maradásáról kell megállapodni Afrikával
Az Európai Uniónak nem arról kellene megállapodást kötnie Afrikával, hogy a helyiek hogyan jöjjenek Európába, hanem arról, hogy miként maradhatnak a lakóhelyükön Afrikában – jelentette ki a tárca szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben.Most először van hazánknak hatalmas kapacitású, állami teherszállító repülőgépe - Itt vannak a részletek!
Magyarország történelme során először rendelkezik szélestörzsű, hatalmas kapacitású és teherbíró képességű, menetrend szerinti forgalomban részt vevő teherszállító repülőgéppel. Ahogyan arról a PestiSrácok is beszámolt, az Airbus A330-200F típusú gép szombat délelőtt kezdte meg kereskedelmi útját, azóta sikeresen landolt a kínai Csengtuban, és mostantól kezdve hetente háromszor fog megfordulni hazánk és Kína között.Szijjártó Péter ismét remekelt – ezúttal egy svéd televíziós interjúban tette helyre a Magyarországról szóló ordas hazugságokat
A magyar külgazdasági és külügyminisztertől már megszokhattuk, hogy kicsit sem bánik kesztyűs kézzel azokkal, akik hazánkkal kapcsolatban valótlan állításokat fogalmaznak meg és az sem zavarja, ha éppen egy neves televíziós csatorna műsorában kell ezt megtennie. Ezúttal "svédasztalon a magyar demokrácia"-címmel posztolt részletet egy vele készült interjúból, amiben nem kicsit tette helyre a riportert.Kezdetét veszi a kormányzati teherszállító repülőgép kereskedelmi üzemeltetése (Videó!)
Szijjártó Péter szombati bejelentése szerint kezdetét veszi a kormány által a koronavírus-járvány első hullámát követően vásárolt teherszállító repülőgép kereskedelmi üzemeltetése, ennek keretében a WizzAir hetente háromszor fog megfordulni a géppel Magyarország és Kína között. A tárcavezető szerint az új szállítási lehetőség hatalmas versenyelőnyt jelent majd a magyar vállalatok számára.Ajánljuk még

















