Pesti Srácok

szivárvány

Dobrev két perc alatt annyit hazudott, mint Gyurcsány az őszödi beszédben – Gyurákovics Andrea a Karanténvlogban

Magyar ugar 2021 július 24.
Sokszor mondják, hogy már kínjában nevet az ember, ez pedig a péntek Karanténvlogra is igaz volt, hiszen Szabó Gergő és vendégei a baloldal szánalmas heti felhozatalán időnként dühöngtek, de inkább nagyot nevettek. Dezse Balázs és Szalai Szilárd szokás szerint a fedélzeten volt, a Karanténvlog vendége pedig Gyurákovics Andre, a IX. kerületi önkormányzat fideszes frakcióvezetője volt, akivel természetesen nem lehetett megkerülni Baranyi Krisztina eszement másfél éves kerületrombolását. Volt itt BLM-szobor, folyamatos provokáció, füvesasszony, csak munkát nem sikerült felmutatni a baloldali harcok mellett. A Karanténvlog mindig lecsap az ellenzék legostobább és legaljasabb húzásaira, ez most sem volt másképp, hiszen Dobrev Klára két perc alatt többet hazudott, mint a férje egy év alatt, Gyurcsányné célja természetesen a hergelés és hamis információk terjesztése volt. Szóba került a magából végleg bohócot csináló Fegyőr is, aki a teljes kormány lemondását követelte, elképesztően nagy és rögtön cáfolható hazugságokra hivatkozva. A műsorból nem maradhatott ki Cseh Katka ügye sem, hiszen az uniós pénzek nagymestere, aki apuci céghálójának részeseként közel 5 milliárd forintot kapott az uniótól, nem képes egyenesen válaszolni az ezt firtató kérdésekre, inkább jó kommunistaként visszatámad. De ha már kommunista, akkor helyet kapott az MSZP főkomcsi nagyágyúja, a mindig csípőből kamuzó Komjáthi Imre is, végül a Jobbik hihetetlen "frappáns" közleményével zárták az adást Szabó Gergőék. Nézzétek mindenképpen a Karanténvlogot, a nevetés ismét garantált volt!

A DK az ötvenes éveket idéző kolhozosításban látja a jövőt, maszturbáló „művészt” támogat a gyurcsányista László Imre a tartalékait felélő Újbudán

Magyar ugar 2021 június 26.
Ahova lépünk, szivárvány terem – akár ez is lehetett volna a mottója a Karanténvlog péntek esti témáinak, hiszen Szabó Gergő és vendégei lépten-nyomon belefutottak az agresszív LMBTQ-lobbi mindent leuraló szivárványába. Dezse Balázs és Szalai Szilárd mellett Csernus László, a Fidesz–KDNP újbudai önkormányzati képviselője volt a srácok vendége, aki a legutóbbi XI. kerületi képviselő-testületi ülésről hozott egy izgalmas részletet, amelyben a kerület gyurcsányista polgármestere csinált ismét hülyét magából, hiszen László Imre egy „kultúrmasztit” hirdető LMBTQ-aktivistát tud támogatni pénzzel, de egyébre már nincsen tartalék a kerületben. Hihetetlen, de a Karanténvlogban a magyar labdarúgó-válogatott Eb-sikereiről sem lehetett csak úgy simán, tisztán sportszempontból beszélgetni, hiszen agresszív szivárványos német fogadóbizottság vegzálta a magyar szurkolókat Münchenben is. A műsorban szóba került még Dobrev Klára és a régi tsz-eket visszasíró DK-s „agrárpolitikus” is, akik az 1950-es éveket idéző kommunista kolhozosításról hadováltak, de nem maradhatott ki Fekete-Győr András sem, aki angol nyelvű hadoválásában hazug módon szidta a kormányt, amely szerinte folyamatos támadás alatt tartja a homoszexuálisokat, és a magyar–német meccs előtt azt tartotta a legfontosabbnak, hogy a magyar szurkolók szivárványszínű karszalagot viseljenek. Végül az MSZP főkomcsija, Komjáthi Imre is terítékre került, aki nem tudott örülni a több mint 500 milliárdos támogatásnak, amit a kormány a magyar társadalomnak nyújt, ezért zavaros fröcsögéssel próbált kitérni a tények elől. Nézzétek most is a Karanténvlogot, higgyétek el, megéri!

Újbuda romokban: "kultúrmasztit" támogat az egyre mélyebbre süllyedő gyurcsányista polgármester, László Imre (Karantén-vlog)

Magyar ugar 2021 június 25.
Szerettünk volna a magyar labdarúgó-válogatott hihetetlen meccseiről forgatni, és természetesen a franciákkal és németekkel döntetlent játszó srácok nem is maradhattak ki a szórásból, de szomorúságunkra igazán süppedő mocsárba kerültünk a mostani adás során. Mi tényleg nem akartunk foglalkozni a szivárvánnyal a Karanténban, de bárhova néztünk, csak az jött szembe velünk, méghozzá igen agresszívan. Valljuk, hogy az arrogáns LMBTQ-lobbi fordítja szembe egymással az embereket, akik nem bántották és nem bélyegezték meg embertársaikat, azonban egy bizonyos körnek ez nem tetszett. Tudjuk, hogy nem az elfogadásról és az egyenlőségről van szó, hanem a törpe kisebbség borzasztóan deviáns viselkedésének a többségre való erőszakolásának tervéről. Így a Karantén is belefutott, hiszen ha a magyar Eb-szereplésről szerettünk volna beszélni, szembejött a szivárvány, ha Fegyőrt hallgattunk, akkor is az arcunkba mázolták a hét színt, és az újbudai képviselő-testületi ülésen is az LMBTQ-témák vitték a prímet. Természetesen vannak fontos és annál sokkal fontosabb dolgok az életben. Az annál fontosabb például a "kultúrmaszti", hiszen az LMBTQ-közösség támogatása akkor is fontos, amikor Újbudán László Imre azt kommunikálja, hogy a kormány miatt egyetlen fillérjük sem maradt. A nagy hitlerező azonban erkölcscsőszt játszott, hiszen szerinte a "kultúrmasztit" támogatni ugyan lehet, de kimondani nem. A kommunista-liberális véleményterror immár hazánkban is egyre erősebb, de minek búsuljunk, amikor Fekete-Győr András kifinomult angolját hallhatjuk, ahogy éppen egy másfél perces gondolatsort mondott el nekünk 10–15 vágással. Biztos nehéz szavak is voltak közte, a mondanivaló azonban biztos megfekszi mindenki gyomrát, de a melegjogok nagy védnöke közben liberális pártjának legnagyobb sikereként állította be, hogy hatezer ember aláírt egy petíciót. Fegyőr nem viccel: elmondta azt is, hogy Magyarország aljas hely, ahol a kormány folyamatosan támadja az LMBTQ-közösségeket. Ezt követően szinte felüdülés volt Dobrev Klára és kommunista zsúrfiújának sajtótájékoztatója, ahol a DK felfuvalkodott dísztahója Dobrev mellett fröcsögött egyet tsz-ről, lopásról, a földek visszaadásáról, mi pedig éreztük, hogy ezt a retorikát már bizony hallottuk, méghozzá 1947–48-ból, amikor a kommunsták hasonlókat ígértek. A magyarok akkor sem hittek nekik, reméljük, most sem.
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.