szlovákia
Mózes Szabolcs: Kellett az Összefogás, mert veszélybe került a felvidéki magyarság parlamenti képviselete
A 90'-es években még irigykedve tekintettek a déli országrész választási hajlandóságának mértékére, a most szombati szlovák parlamenti választásokra azonban a felvidéki magyarság parlamenti képviselete is veszélybe került - nyilatkozta portálunknak Mózes Szabolcs, a Magyar Közösségi Összefogás elnöke, annak a kezdeményezésnek a vezetője, amely egy választási közösségbe igyekszik terelni a gyengén szereplő magyar pártok képviselőit. Az elnök portálunknak beszélt többek között Bugár Béla Stockholm-szindrómájáról, valamint arról, hogy a jelenlegi szituációban különösen káros, hogy a Momentum Mozgalom ideológiai okokból egy harminc évig érvényes magyar nemzetpolitikai-konszenzust rúgott fel azzal, hogy az EP-választások előtt egy szlovák pártot támogatott.Szijjártó Péter: soha ennyi közös építkezés nem zajlott egy időben Magyarország és Szlovákia között, mint jelenleg
Soha ennyi közös építkezés nem zajlott egy időben Magyarország és Szlovákia között, mint jelenleg – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a kelet-szlovákiai Kenyhecen pénteken. A tárcavezető erről azon a sajtótájékoztatón beszélt, amelyet szlovák hivatali partnerével, Peter Ziga gazdasági miniszterrel közösen tartott, miután aláírtak egy gázszállításról szóló energetikai együttműködési szándéknyilatkozatot. Ez utóbbi a két ország közötti gázszállítási infrastruktúra kihasználásának növelését, illetve az érintett felek és a régió energiabiztonságának növelését célozza.Szlovák választások – Bugár kizárta a közös kormányzást az Iránnyal
Bugár Béla, a Most-Híd szlovák-magyar párt elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette: a választások után nem lép újra koalícióra jelenlegi koalíciós partnerével, az Irány – Szociáldemokráciával (Smer-SD), sem pedig a radikális Kotleba – Mi Szlovákiánk Néppárttal. Robert Fico, az Irány elnöke reakciójában azt üzente Bugárnak, hogy már most sem számolnak pártjával.Ján Slota továbbra is gyűlöli a magyarokat
Hosszú hallgatás után, a közelgő szlovák parlamenti választások miatt visszamászott a reflektorfénybe Ján Slota, aki utódja és a magyarok ellen igyekszik hergelni a szlovák nyilvánosságot.A felvidéki magyarság fellép a szlovák közmédiában neki járó műsoridőért
A szlovákiai magyarság nem kapja meg az ottani közmédiában neki járó műsoridőt, ezért a szlovák állami szervekhez fordul – mondta Őry Péter, a Magyar Közösség Pártja (MKP) országos tanácsának elnöke az M1 aktuális csatornán, hétfőn.Az OTP Bank értékesíti szlovák leánybankját
Az OTP Bank eladja az OTP Banka Slovensko a.s.-ban fennálló 99,44 százalékos részesedését a KBC Banknak – közölte az OTP a Budapesti Értéktőzsde honlapján, hétfőn.Orbánnal uszít Szlovákiában a magyarellenes Slota
A mára jócskán meghízott és megöregedett soviniszta szlovák ultranacionalista, szélsőségesen magyarellenes pártvezére, Ján Slota hosszú hallgatás után megtörte a csendet és aggodalmának adott hangot Szlovákia gyengesége és a magyar befolyás erősödése okán – számol be a Ma7.Várhatóan nem jut be magyar képviselő a szlovák törvényhozásba
A szlovák politikai élet széttöredezett, ezért a februári választást követően többpárti kormány alakulhat magyar részvétel nélkül – mondta Szabó Dávid József külpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.Pellegrini: Szlovákiának vissza kell vonnia aláírását az Isztambuli Egyezményről
Szlovákiának vissza kell vonnia aláírását az Isztambuli Egyezményről - szögezte le Peter Pellegrini, szlovák kormányfő Pozsonyban hétfőn. A jelentős részben a nők elleni erőszakkal szembeni fellépéssel foglalkozó, ugyanakkor több erősen vitatott részt is tartalmazó dokumentumot szlovák részről Iveta Radicová liberális kormányának idején írták alá 2011 májusában. Az egyezményt ugyanakkor Szlovákia, számos más európai országgal közösen nem ratifikálta, tavaly pedig a pozsonyi parlament a ratifikációs folyamat leállításáról fogadott el határozatot.Ajánljuk még

















