szotyori-lázár zoltán
Vona a kettős állampolgárságot méltatja, amelyet meg sem szavazott...
A Jobbik támogatja a Kárpát-medencei magyar közösségek autonómiatörekvéseit – közölte pénteken Vona Gábor. A pártelnök elismerte, a mostani kormány nemzetpolitikájában történtek előrelépések a szocialista-szabad demokrata kormányokhoz képest, például a kettős állampolgárság. A Fidesz válaszközleményében viszont fölidézte: Vona nem is szavazta meg a kettős állampolgársági törvényt. Mint arról a PestiSrácok.hu beszámolt, Vona keresztfia pedig üveggyöngyért megvehető, elhülyülésre hajlamos masszának nevezte az erdélyi magyarságot.A Vonával elkiskutyásodó Jobbik végérvényesen elhagyta a nemzeti oldalt
Kilenc éven át volt stabil szereplője az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) táborának Vona Gábor, a Jobbik elnöke. Szimbolikus üzenettel bír, hogy a baloldali szavazókra hajtó pártelnök idén már nem megy Erdélybe, sőt, a párt ifjúsági szervezete is kiszállt az EMI-tábor szervezéséből. Mindez újabb jele annak, hogy a Jobbik mára elhagyta a nemzeti oldalt - írja az Origo.Vona keresztfia szerint Soros szervezetei „magas színvonalú”, „pótolhatatlan munkát” végeznek
Bár 2014-es választási programjában még „sáskahadnak” titulálta a Soros-féle „civil” „jogvédő” szervezeteket a Jobbik, mára a párt teljes, 180 fokos fordulatot végrehajtva egyre többször áll ki nyíltan az amerikai pénzügyi spekuláns felforgató tevékenységet végző szervezetei mellett. A legfrissebb példát a Jobbik szolnoki elnöke, Vona Gábor keresztfia szolgáltatta, aki olyan dicshimnuszt zengett Soros „pótolhatatlan” szervezeteiért, amely a balliberális politikusoknak, médiamunkásoknak is becsületére vált volna.Megdorgálták Vona Gábor erdélyi magyarokat gyalázó keresztfiát
Érdekes értesülést osztott meg a PestiSrácok.hu-val egyik jobbikos forrásunk. Eszerint Vona Gábor a keresztapja a párt szolnoki elnökének, Szotyori-Lázár Zoltánnak, aki a múlt héten minősíthetetlen stílusban gyalázta az erdélyi magyarságot. Az információt a Jobbik sajtófőnöke nem cáfolta. Közben egyébként Szotyori-Lázár elnézést kért a megsértett külhoni magyaroktól, ám rögtön ezután írt is egy újabb sértő Facebook-bejegyzést. Javíthatatlan.Jobbikos magyargyalázás: Elhülyülésre hajlamos masszának nevezte az erdélyi magyarokat Vona szolnoki elnöke
Az elmúlt évtizedekben csak a balliberális pártokra, megmondóemberekre voltak jellemzőek a magyarságot kollektíve megbélyegző, gyűlölködő kijelentések. Úgy tűnik, most már a balra fordult, Soros György egyeteméért kiálló Jobbik is betagozódott a magyargyalázók kórusába: Szotyori-Lázár Zoltán, a párt szolnoki elnöke kollektíve lehülyézte az erdélyi magyarságot; szerinte a magyar állampolgárságot is hiba volt megadni nekik. Botrányos kijelentéseiért nem kért elnézést. Ámokfutását egyébként Szávay István jobbikos országgyűlési képviselő még lájkolta is.Ajánljuk még