szponzor
Karácsony büszke az elmúlt éveire Budapest élén, és röhögve várja Orbán Viktor lemondását – Karanténvlog
Egyre zaklatottabb állapotba kerül a magyarországi baloldal, akik amellett, hogy kígyót-békát kiáltanak a magyar kormányra, egymással is derekasan marakodnak. Miközben David Pressman régóta nem nagykövetként viselkedve osztja a parancsokat és a külföldi pénzt percembereknek, a maradék konc különösen felértékelődik számukra. A majális azonban örök. Legalábbis a baloldal ezt hitte, de lassan már senkit sem tudnak megmozgatni az emberektől elszakadt öltönyös baloldaliak, akik régen még jók voltak pár sörre és virslire a május elsejei dzsemborikon. Azóta egyre több ember jött rá, hogy a munkásokért aggódó baloldaliak alapvetően csak saját magukat szeretik, az általuk hangoztatott, kisembereket segítő, örök boldogságot ígérő szólamok csak úgy elszállnak a szélben. A Karanténvlog a régi szocialista majálisok felidézését követően Karácsony Gergely újabb tragikomikus szereplését hozta el nektek, a budapesti főpolgármester ugyanis jól ismert favicceivel operált az ATV-ben, ahol röhögve jelentette ki, hogy senki sem emlékszik arra, hogy kiadott egy könyvet, mert akkor mondott le a köztársasági elnök, de vállalja, hogy továbbra se ismerjék meg a könyvét, ha Orbán Viktor is lemond. Azt senki sem mondta meg neki, hogy a könyve így se, úgy se érdekel senkit. Karigeri itt még nem állt meg: megsértődve védte a Szentkirályi Alexandra által lekaszált gyomnövényeket és a derékig érő gazt a főváros területén. Végül a hazaáruló Momentum újabb öngóljáról is beszámolunk, akik egyszerre mondják azt, hogy ők hozták el az uniós pénzeket hazánknak, a következő megszólalásukban pedig arra büszkék, hogy meggátolták a pénzek Magyarországra érkezését. Cseh Katalin pedig feltette az i-re a pontot, ugyanis fenyegető levelet írt az UEFA elnökének, hogy büntesse meg a Ferencvárost, ha kell, zárja is ki a nemzetközi kupákból, mert szóba került a Gazprommal történő szponzori szerződése. Nézzétek most is a Karantént, megéri! Kubatov Gábor: "Vért fogunk izzadni, mire elérjük a bajnoki címet, de a Fradinál mindenki akarja a harmincadik aranyat!"
Kubatov Gábor a Fidesz pártigazgatója és alelnöke, 2011 óta a Ferencvárosi Torna Club elnöke. Tavaly októberben ismét megválasztották, így újabb négy évig ő lesz az ország legnépszerűbb klubjának a vezetője. A Fradi elnökével beszélgettünk az elmúlt nyolc év eredményeiről, kudarcairól, arról, hogy milyen célokat tűztek ki a focicsapatnál és a többi szakosztálynál a jövőre nézve, de szóba kerültek a szurkolók és a legutóbbi Vidi-Fradi meccs játékvezetése is, mely nem csak Kubatov Gábort hozta ki a sodrából, hanem rengeteg szurkolót is. Megtudhattuk azt is, hogy Szergej Rebrov mivel nyújthat többet, mint Thomas Doll, miért lehet nagyobb esély elérni vele az Európa Liga-csoportkört a Fradinak. Ajánljuk még
Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent. Hrozova Erzsébet: Nem azért harcoltunk, ami most van
Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?