szputnyik
Moszkvában novemberben megkezdődhet a tömeges oltás
Moszkvában novemberben megkezdődik az önkéntes jelentkezők tömeges beoltása a Szputnyik V vakcinával a koronavírus ellen – közölte a Rosszija 24 televízióval pénteken Anasztaszija Rakova moszkvai polgármester-helyettes, miközben Oroszországban először nőtt tizennyolcezer fölé az egy nap alatt diagnosztizált új fertőzöttek száma.Koronavírus – Putyin be fogja oltatni magát az orosz vakcinával
Oroszországban az igazolt új koronavírusos fertőzöttek száma az elmúlt napon 8135-tel, 1 159 573-ra emelkedett a hétfőn közölt hivatalos adatok szerint. Ez a legnagyobb szám június 16-a óta. A terjedés üteme második napja 0,7 százalékos, a korábbi 0,6 százalék után, a reprodukciós ráta pedig 1,2. Az új esetek 27 százaléka tünetmentes.Orosz vakcinateszt: minden hetedik beoltott ember gyengeségtől, izomfájdalomtól és láztól szenved
Az új típusú koronavírus-fertőzés megelőzésére kifejlesztett Szputnyik V vakcinával beoltott önkéntesek 14 százalékánál – vagyis minden hetedik embernél – egy-másfél napig tartó gyengeség, láz vagy izomfájdalom jelentkezett – jelentette ki Mihail Murasko egészségügyi miniszter újságíróknak kedden, Moszkvában.Forgalomba került az első orosz vakcina
Polgári forgalomba került az új koronavírus-fertőzés megelőzését szolgáló Gam-Kovid-Vak (Szputnyik V) vakcina első tétele – közölte az orosz egészségügyi minisztérium keddre virradóra.Beoltatta magát az orosz vakcinával a fehérorosz miniszterelnök
Beoltatta magát az új koronavírus elleni orosz védőoltással Raman Haloucsenka fehérorosz miniszterelnök – közölte hétfőn, Minszkben a kormányfő sajtótitkára, Aljakszandra Iszajeva.Koronavírus – Több orosz vezető beoltatta magát a tesztelés alatt álló vakcinával
Beadatta magának Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester és Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter a koronavírus-fertőzés elleni, Szputnyik V nevű új orosz vakcinát, miközben Moszkvában felkészültek az oltóanyag tesztelésének harmadik szakaszára. Szobjanyin erről maga tett nyilvános bejelentést Vlagyimir Putyin orosz elnökkel pénteken megtartott online munkatalálkozóján. Döntését azzal indokolta, hogy másképp nem tudná meggyőzni a védőoltás biztonságosságáról az oroszoknak azt a felét, amely a közvélemény-kutatások szerint nem bízik a hazai vakcinában.Szeptember elején kezdődik meg az első orosz vakcina "posztregisztrációs" tesztelése
Szeptember 4-én vagy 5-én kezdődik meg az új típusú koronavírus okozta Covid-19 betegség elleni első orosz vakcina "posztregisztrációs" klinikai tesztelése – idézte a Rosszija 24 hírtelevízió szerdán Alekszandr Gincburgot, az oltóanyagot kifejlesztő Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet igazgatóját.Nyilvánosak lesznek az orosz vakcinatesztelés eredményei
Az első orosz Covid-19-vakcina klinikai tesztelésének eredményeit hétfőn nyújtják be publikálásra egy tudományos folyóirathoz – mondta Alekszandr Gincburg, az oltóanyagot kifejlesztő Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet igazgatója az Interfax hírügynökségnek.Ajánljuk még