táboroztatás
Menczer Tamás: négyszáz ukrán gyermek azonnali táboroztatásáról döntöttek (Videó)
Négyszáz, a háborúban érintett ukrán gyermek azonnali táboroztatásáról döntött a kormány – jelentette be szombaton a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára.Telt házzal üzemelnek a nyári táborok
Egy hónap már eltelt az idei vakációból, de a táborkereslet kapcsán azt látni, mintha most kezdődne csak a nyári szünet.Novák Katalin: Nyolcvanezer gyermek vett részt a napközis Erzsébet-táborokban
Minden eddiginél több, nyolcvanezer gyermek vett részt a napközis Erzsébet-táborokban idén nyáron – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken, az utolsó tábori napon az MTI-vel.Koronavírus – Ötezer napközis Erzsébet-tábor lesz idén
Ötezer napközis Erzsébet-tábor lesz a nyáron, amelyeken csaknem nyolcvanezer gyermek vehet részt – közölte Hornyák Tibor, az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány elnöke szombat este az M1 aktuális csatornán.Novák Katalin: Idén százezer gyermeket fogadnak a napközis táborokban
Fokozottan ügyelnek majd a biztonságra, és betartják a koronavírus-járvány miatt érvényben levő aktuális járványügyi előírásokat a június 29-től induló napközis Erzsébet-táborokban – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön, az M1 aktuális csatornán.Révész Máriusz: Kiemelt figyelmet kap az egészségbiztonság az idei vándortáborokban
A június 16-án induló idei vándortáborokban különösen nagy figyelmet fordítanak az egészségbiztonságra – hangsúlyozta az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos csütörtökön, sajtótájékoztatón, Budapesten.Táborfigyelő – elindult a jelentkezési dömping
Elindult a jelentkezési dömping a táboroztatásban, miután Novák Katalin államtitkár szerdán bejelentette, hogy június közepétől lehet ottalvós táborokat tartani – mondta a taborfigyelo.hu ügyvezetője szombaton, az M1 aktuális csatornán.Ingyenes táborokban vehetnek részt a cukorbeteg gyerekek
A Miniszterelnöki Kabinetiroda és az Emberi Erőforrások Minisztériumának kezdeményezésére, a 2018. évi „Jónak lenni jó” adománygyűjtés 2018. november 14-én, a Diabétesz Világnapján vette kezdetét, amelynek sikerességét most egy kisfilmben is összefoglalta a Miniszterelnöki Kabinetiroda. Az adománygyűjtő akcióban összesen 130 millió forintot ajánlottak fel magánszemélyek, szervezetek és cégek, ennek köszönhetően pedig jelenleg 18 helyszínen, közel 450 gyermek nyaralhat.Ajánljuk még