Pesti Srácok

Ingyenes táborokban vehetnek részt a cukorbeteg gyerekek

null

A Miniszterelnöki Kabinetiroda és az Emberi Erőforrások Minisztériumának kezdeményezésére, a 2018. évi „Jónak lenni jó” adománygyűjtés 2018. november 14-én, a Diabétesz Világnapján vette kezdetét, amelynek sikerességét most egy kisfilmben is összefoglalta a Miniszterelnöki Kabinetiroda. Az adománygyűjtő akcióban összesen 130 millió forintot ajánlottak fel magánszemélyek, szervezetek és cégek, ennek köszönhetően pedig jelenleg 18 helyszínen, közel 450 gyermek nyaralhat.

Magyarországon 1 millió 200 ezer cukorbeteg él. Emiatt a közmédia és a Jónak lenni jó adomány gyűjtőműsor akciót hirdetett, amelynek keretén belül 130 millió forint gyűlt össze. Ennek köszönhetően több, mint 400 diabéteszes gyerek vehet részt az idén először kifejezetten nekik szervezett táborokban, közülük mintegy 300-an ottalvós, a többiek napközis táborban tölthetnek el egy-egy hetet. Az adománygyűjtő akcióhoz a kezdetekkor a közmédia és az Erzsébet Alapítvány képviselői mellett a Magyar Diabetes Társaság, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány, a Szurikáta Alapítvány, a Sportos Cukorbetegek Egyesület és a Semmelweis Egyetem 1. számú Gyermekgyógyászati Klinika is csatlakozott. Mellettük számos sportoló, művész, cég, szervezet és magánszemély is hozzájárult, és a közmédia felületein közzétett dedikált, exkluzív tárgyak megvásárlásával is lehetett támogatni a diabéteszes gyermekek táborozását. Az adománygyűjtés során összesen 130 millió forintot ajánlottak fel magánszemélyek, szervezetek és cégek. Amint az alábbi videóból is kiderül, a szülőknek óriási segítséget jelent, hogy a gyeremekük élményekkel gazdagodik, miközben nekik nem kell aggódniuk érte.

Kántor Irén gyermekdiabetológus kiemelte: a legfontosabb, hogy a gyerekek jól szórakozzanak, ezért olyan helyekre szervezik a táborokat, ahol nincs bolt, nincs wifi, így semmi sem vonja el a figyelmüket a barátkozásról. Kempler Péter, a Magyar Diabetes Társaság elnöke úgy fogalmazott: a gyerekek "katartikus" élményekről számolnak be a tábor után, valamint óriási jelentőségűnek nevezte, hogy idén a Jónak lenni jó! kezdeményezés a táborok teljes költségét átvállalta, és a maradékból még jövőre is jut.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.