tájékozatlanság
Schiffer Andrásnak igaza van: tényleg most kéne abbahagyni – mutatjuk, miért
A tegnapi parlamenti ülésen a Momentum frakcióvezetője, Fekete-Győr András bebizonyította, hogy a világon semmi keresnivalója az Országgyűlésben, ugyanis még arra sem veszi a fáradságot, hogy abból a témából felkészüljön, amivel a miniszterelnököt kívánja sarokba szorítani. Ez pedig méltatlan a magyarokra, a pártjuk szimpatizánsaira, de még a kormányunkra nézve is. Az egyébként szabadidejében elektromos rollereket mosogató ifjú politikus azonban nem az egyetlen kínos szereplő a baloldali palettán. Vannak ugyanis, akik helyesen írni nem tudnak a szövetségben, egyesek annyira nincsenek képben, hogy rég kivezetett utalványokkal kampányolnak, de olyanok is vannak, akik az ukrán elnököt és kollégánkat keverik össze, ami még mindig jobb annál, mint amikor némelyi egy hajléktalanról hiszi azt, hogy az egy szobor. Látva ezt a sok kellemetlen ügyet és a hétvégén csúfos baloldali vereséggel zárult időközi, önkormányzati választásokat, az ember nem is csodálkozik, hogy az LMP egykori politikusa egy Kovács Kati dallal próbálja a tudtukra adni, hogy eddig és ne tovább. Ajánljuk még
Az ukránok már lábbal is tiporhatják Magyarország szuverenitását
Azt már tudjuk, hogy az ukránoknak saját maguk és szuverenitásuk a legfontossabb, ugyanakkor a hírek szerint, ha a helyzet, mármint az ukrán érdek úgy kívánja más állam területe akár lábbal is tiporható, szószerint. Anna-ügy: Felmentették azt a tíz migránst, akik kislányt zaklattak Bécsben
Osztrák közfelháborodás, beilleszkedési problémák - lesz még folytatása az Anna-ügynek. Ukrán Gleiwitz – Avagy tényleg megdrónoztuk Kárpátalját?
Mivel nem jött be az USA ellenünk hergelése, rendkívül megfontolt szomszédaink úgy döntöttek, hogy egyenesben nekünk esnek, mint kozák az anyjának. Az ukrán Gleiwitz pedig egy drónnal indult, amire alapozva már el is tervezték a kétfrontos háborút. Ismét akcióban az antifa: most egy konzervatív újságírót vertek zászlórúddal
A portlandi rendőrség nem csinált semmit az antifa nő ügyében.