támogatás
A nap híre: 42 nagykövetség állt ki a budapesti Pride mellett
Az Egyesült Államoktól Uruguayig 42 ország állt ki közösen a budapesti Pride mellett. Az örömünnep alkalmából ezek a nagyszerű nagykövetségek közös nyilatkozatban emlékeztetnek bennünket, mucsai magyarokat arra, hogy a nemzetközi emberi jog azon az általános feltevésen alapul, hogy minden egyént megkülönböztetés nélkül ugyanazok a jogok és szabadságok illetik meg.A magyar kormány három és fél milliárd forinttal támogatja Ukrajna újjáépítését
Újabb pofon az ellenzéki narratívának: miközben a baloldal továbbra is azt harsogja, hogy Magyarország egyenesen az orosz hadigépezetet pénzeli, a kormány újabb támogatást nyújt Ukrajnának az újjáépítés segítéséhez.A végnapjait élő Jobbik bukta el a legtöbb állami támogatást
Megjelent a határozat arról, hogy a 2022-es választások nyomán mekkora összeggel számolhatnak a pártok és a pártalapítványok. Az eddigiekhez képest a Fidesz 26 millió forinttal kap többet, a KDNP 11 millió forinttal kevesebbet. A legtöbb támogatást a Jobbik bukja, pártként 159 millió forintot. A legnagyobb plusz a Mi Hazánk Mozgalomnál látható, első ciklusos parlamenti pártként 106 millió forintot kapnak – írja az Index.Kétmilliárd euró juthat a háború következményeinek enyhítésére – Magyarország is részesül az EBRD támogatásából
Magyarország is részesül azokból a forrásokból, amelyekkel az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (European Bank for Reconstruction and Development, EBRD) az orosz–ukrán háború következményeit mérsékelné a szomszédos országokban – mondta a Pénzügyminisztérium (PM) keddi közleménye szerint Varga Mihály, miután az EBRD elnökével, Odile Renaud-Bassóval tárgyalt Marrákesben.Támogatást kapnak a menekülteket befogadó uniós államok
Az Európai Unió Tanácsa elfogadta azt a jogszabály-módosítást, amely lehetővé teszi, hogy az uniós tagállamok ebben az évben összesen 3,5 milliárd euróval (mintegy 1300 milliárd forinttal) nagyobb összeget kapjanak az Ukrajna elleni orosz háború miatt menekülők befogadásának megkönnyítésére – közölte az uniós tanács.Az összes jogosult benzinkút igényelte az állami támogatást
Segíti a kisebb benzinkutak túlélését a literenkénti 20 forintos állami támogatás, de a Független Benzinkutak Szövetségének elnöke szerint „ez csak a villanyszámlára elég”, arra hogy nyitva maradhassanak. A kormány azért döntött a nagy márkákhoz nem tartozó töltőállomások támogatásáról, mert azok a kisebb tőkeerejük miatt a nagy riválisaiknál sokkal nehezebben vészelik át azt a tavaly novemberben kezdődött és ez év május 15-ig tartó időszakot, amely alatt literenként legfeljebb 480 forintért árulhatják a nekik sokkal többe kerülő normál benzint és dízelt - írta pénteki számában a Világgazdaság.Támogatást nyújt a kormány a kis benzinkutaknak
Megszületett a megállapodás; a kormány kitart a benzinárstop mellett, hogy megvédje a családokat a külföldről begyűrűző inflációval szemben, de támogatást nyújt a kis benzinkutaknak az ellátásbiztonság érdekében – mondta Facebook-oldalán az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára csütörtökön.Kiemelt forrásokhoz jut a magyar vidék
A kormány célként tűzte ki a hazai kistermelők, az őstermelők és az élelmiszer-előállítók támogatását – mondta Erdős Norbert, az Agrárminisztérium (AM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára szerdán, orosházi sajtótájékoztatóján a minisztérium tájékoztatása szerint.Számok és tények – Az álhírekkel szemben éppen most sikerült visszájára fordítani azt a pusztítást, amit a baloldal „családpolitika” címen csinált (Videó!)
Lételemük a hazudozás, ezt Gyurcsány Ferencről és feleségéről szerintem nem nagyon kell bizonygatni – reagált a Pesti Tv Számok és tények című műsorában Deák Dániel elemző arra a felvetésre, hogy Dobrev Klára szerint férjének kormányzása alatt eredményesebb volt a családtámogatási rendszer. Kohán Mátyás, a Mandiner újságírója szerint a baloldal tipikus taktikáját láthatjuk működésben: kontextusból kiragadott számokkal dobálóznak és elferdítik a valóságot. A legutóbbi adás résztvevői kitárgyalták a pedagógussztrájkot is, amely véleményük szerint nem hozott komolyabb eredményeket, ugyanakkor megállapították, hogy vegytisztán baloldali politikai akció volt.Ajánljuk még

















