tanúk befolyásolása
Tanúk példátlan presszionálása a Czeglédy-ügyben – Óriásplakáton és szórólapokon indítottak lejáratókampányt a koronatanú ellen
Olyan dolog történt a Czeglédy Csaba és társai ellen bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás vádjával folyamatban lévő büntetőügyben, amire még tapasztalt, igazságügyben régóta dolgozó emberek szerint sem volt soha példa Magyarországon. A még folyamatban lévő büntetőper koronatanúját arccal, névvel ábrázoló becsmérlő óriásplakátot helyeztettek ki valakik egy óriásplakátcég hivatalos hirdetőhelyén, közvetlenül a 84-es főút mellett. A plakát azt követően került ki, hogy a tanú több napon át tartó terhelő vallomást tett a bíróságon Czeglédy Csabára. És ez még nem minden. A fizetett óriásplakát-reklám – amelynek elkészítése, és kihelyezése több bűncselekményt is megvalósíthat – egy olyan weboldal címét is tartalmazza, amely további becsmérlő, és a vádhatóságot, ügyészeket vádló, célkeresztbe állító tartalmakat közöl. Azt a Sümeg környéki kistelepülést, ahonnan a koronatanú és családja származik, szórólapokkal is beterítették, a férfi családját is az ügybe keverő és rágalmazó papirost minden postaládába bedobták. Az ominózus tanú első tanúvallomása óta következetesen vallott a hatóságok, a bíróság előtt, az ő kihallgatását már be is fejezték. A presszionáló, nyilvánvalóan megfélemlítésre alkalmas akciónak a további tanúk vallomásaira lehet hatása, és így akadályozhatja is a büntetőper eredményes lefolytatását. Ajánljuk még
Magyar B. Tamás válasza a Telex cikkére, avagy egy „orosz propagandista” unortodox gondolatai
"Hazudik, rágalmaz, de a bíróság előtt felel majd" - nem engedte el a baloldal a Szőlő utcát
„Kiabálni tud, alaptalanul vádaskodni tud, a szemembe nézni nem tud" - mondta a párbeszédes politikusnak Rétvári Bence. A buta kisfiú nem érti, hogy a nem buták miért sikeresek
A buta kisfiú szerint a magyarok rendszerváltásra készülnek jövőre, de mi eláruljuk, hogy NEM. Párkapcsolati tanácsok hülye horvátoknak
Diszklémer: nem állítjuk, hogy minden horvát hülye. Kizárólag a politikusaik, és a következő sorokban nekik adunk párkapcsolati tanácsokat, hogy ne járjanak úgy, mint Borat Pamela Andersonnal.