tarr péter
Háborút hirdetett és jobboldali vérre szomjazik Simicska Hír Tv-je
Egy néhány nappal ezelőtti állománygyűlésen Tarr Péter vezérigazgató-helyettes megtiltotta a Hír TV-seknek, hogy a forgatási helyszíneken, sajtótájékoztatókon szóba álljanak az Echo TV stábtagjaival – tudta meg a Magyar Idők. Ugyanakkor nagy megrökönyödést keltett a tévé újonnan érkezett liberális munkatársai körében Simicska fiának kiállása Vona és politikája mellett.Fokozza a kormány bírálatát a Hír TV
Fokozza a kormány bírálatát a Hír TV – írja a Magyar Idők. A lap kiszórta, hogy Tarr Péter, akit Havas Henrik nemrég tanítványának nevezett, egy körlevélben azzal kívánt boldog ünnepeket kollégáinak, hogy Kálmán Olga szerződtetésével a televízió még kormánykritikusabb lesz, de nem válik baloldali médiummá.Tényleg nem jött be a 180 fokos fordulat - Karcsúsítás a Simicska-médiánál
20-ról 16 oldalra soványodott a Magyar Nemzet, miközben a lapnál számos újságírót elbocsátottak, másoknak pedig csökkentik a fizetését - értesült a PestiSrácok.hu. Közben a Hír TV-nél továbbra sem hajlandóak elárulni, hogy a tavaly februári fordulat óta miként alakult a nézettségük, pedig erre korábban világos ígéretet tettek. A Magyar Nemzet főszerkesztője szerint nem leépítésnek, csupán "folyamatos változásoknak" lehetünk szemtanúi. A Hír TV szakmai vezetője nem kívánt válaszolni a PS kérdéseire.Ajánljuk még