társadalmi igazságosság
Szabad elhülyülést mindenkinek! #SocialJusticeEmília
Az oktatásügy legnagyobb problémája, hogy aki iskolába jár, annak tanulnia kell, és ezért kevesebb ideje marad az önfeledt önmegvalósításra, amit készségfejlesztésnek szeretnek becézni. A liberális tanárok pedig azért szítják a feszültséget, mert fájlalják, hogy a nemzeti alaptanterv miatt nem taníthatják akadálymentesen a liberális dogmákat a diákoknak. Az egészből végül megint egy féligazságokkal dobálózó, sértődött társadalmi igazságossági hiszti kerekedett.Lakhatási válság, felnőtté válási válság #SocialJusticeEmília
Lakhatási válságról beszélnek a társadalmi igazságosság bajnokai, akik elsősorban maguknak szeretnének saját lakást, önállóan. Viszont a saját lakás nem szokott csak úgy magától lepottyanni az égből, amivel egyeseknek nehéz megbarátkozniuk. A követelőzésük pedig sokkal jóemberesebb, ha szegényeket tolnak maguk előtt, akikkel közösen lehet menetelni, és szidni a kormányt.Fake-ek és ellensúlyok – így épül a diktatúra #SocialJusticeEmilia
A kortárs haladókák legnagyobb képzelt ellensége ma az álhír. De nem azért, mert a valóságban nem létező ellenséget a legkönnyebb legyőzni, hanem hogy magukhoz ragadják a cenzúra jogát, ők dönthessék el, kinek van joga a nyilvánosságban megszólalni. Demokratikus versenyben, tisztességes viták során nincs esélyük győzni, ezért inkább mégis be akarják vezetni a proletárdiktatúrát.#SocialJusticeEmilia: Az a baj, hogy továbbmennek, és a baloldal nem nyer választást
Milyen jófejek ezek a civil aktivisták, hogy így őszintén aggódnak a bevándorlók sorsáért! Ők a világ legjobb emberei, akik mindig hátsó szándék nélkül cselekszenek, kiabálnak, tüntetnek és gyűlölködnek a nekik ellentmondókra. Legalábbis ezt szeretnék elhitetni magukról. Csak aztán nehogy kiderüljön, hogy a migráció támogatása rövid távon az óriási üzletről, hosszú távon pedig a baloldal választási sikereiről szól!Social Justice Emília: A zöldmozgalom igazi arca
Mindig valami szimpatikus aprósággal kezdik a zöldek, aztán hirtelen azt vesszük észre, hogy már megint az egész világot akarják megmenteni. Legutóbb például Judith Sargentini zöldpárti EP-képviselő jelentésével. Mondjuk, a világ megmentéséhez többet tenne hozzá, ha nem a liberálisok és kommunisták állandó kísérgetői és partnerei lennének. De hát ha erre lettek kitalálva, akkor nincs mit tenni.Social Justice Emília: A 4 millió éhező és a hazudozó balliberális sajtó országa
Tényleg 4 millió szegény él az országban, akiknek földi pokol ez a hely? Tényleg gyerekek tömegei éheznek nálunk? Ha jobban megkapirgáljuk a témát, kiderül, hogy nem érdemes hinni a balliberális média számainak és drámai előadásainak. A tevékenységük célja ugyanis a rossz közhangulat, az elégedetlenség felszítása a kormány ellen, ennek érdekében pedig hajlamosak elferdíteni és elhallgatni az igazságot. Lássuk hát, mi a helyzet valójában, mennyire sújtja Magyarországot a szegénység, és hogy alakul az érintettek száma!Social Justice Emília: Kár aggódni a genderszakokért, fontosabb dolgunk is lenne (VIDEÓ)
A társadalmi nemek tanulmánya, azaz a genderelmélet valós problémákat valós nézőpontból megközelítő, és azokra valós válaszokat adó tudományág, amelyet ráadásul rendkívül hasznos az egyetemeken tanítani, hiszen a társadalom számára pótolhatatlan tudással vértezi fel a diákokat, nem igaz? Nem. Emília elmondja, miért. Sajnálható áldozati csoportok körülrajzolgatása helyett inkább az egész, atomizálódott társadalom válsága érdemelne figyelmet.Social Justice Emília: Vágó úr, ez komoly? Ilyen jó volt a muzulmán hódoltság? (VIDEÓ)
Tényleg olyan hasznos volt a muzulmán török hódítás, ahogy Vágó István mondja? Tényleg megmaradt a nyelvünk és a kultúránk, ráadásul a gasztronómiánk is nyert a dolgon? És valóban problémás az Egri csillagok, mert feltüzeli a muzulmánellenes érzéseket a magyarokban? Egészen el tudnak rugaszkodni a valóságtól a haladók, amikor a tömeges bevándorlás mellett kell érvelniük, aztán egyszercsak kibújik a szög a zsákból, és kiderül, hogy ők is pontosan tudják: ami most zajlik, az bizony nem szerencsétlen menekültek áradata, hanem hódító invázió. A Social Justice Emília legújabb részéből kiderül, mit nyertünk, és mit vesztettünk a török hódításon, aztán mindenki eldöntheti, hogy jól járnánk-e egy újabb muzulmán uralommal.Van-e homoszexuális lobbi, kellene-e családlobbi? – Social Justice Emília különkiadás Tusványosról (Videó)
Ki akarják közösíteni, el akarják nyomni a magyarok a homoszexuálisokat? Mit gondolnak a házasságról? Létezik-e homoszexuális lobbi, mi a célja, és még milyen lobbira lenne szükség? Ezeknek járt utána Vincze Emília Tusnádfürdőn. A Social Justice Emília különkiadása ezúttal Székelyföldről jelentkezik be, amiből az is kiderül, miről beszélnek bátran az emberek, és mi az, amiről csak sokkal óvatosabban mernek megnyilatkozni a szólásszabadság korában.Ajánljuk még