társaság az Élhető szentendréért
Politikai kaméleonok, levitézlett pártkatonák civil köpenyben Szentendrén is (Videóval)
Politikai kaméleonként emlegetik a szentendrei civil jelöltet, Fülöp Zsoltot, akinek polgármesteri ambíciói az évek alatt nem, pártszimpátiája viszont folyamatosan változott annak megfelelően, honnét is fújt a számára kedvező széljárás. A mögötte felsorakozó levitézlett pártkatonák látványa pedig még szánalmassá teszik a roncskoalíciót, akik ordenáré módon vonultak végig Szentendre utcáin és követelték a kormány lemondását. De ők voltak azok is, akiknél kiverte a biztosítékot az, hogy a kommunizmus áldozatául esett szentendrei mártírt ábrázoló póló is volt abban az ajándékcsomagban, amit a város nevében Verseghi-Nagy Miklós polgármester adott át elsős diákoknak. A Társaság az Élhető Szentendréért (TÉSZ) csoportosulás polgármester-jelöltje nem is hagyta szó nélkül ezt a "súlyos aránytévesztést", majd azon agonizáltak, hogy miért nincs senki a polgármester környezetében, aki "megnyomná a vészcsengőt". A TÉSZ olvasatában ezek szerint a kommunizmus áldozatára emlékezni súlyos hiba, Szentendre hősének történetét pedig nem kellene megismertetni a gyerekekkel, mert "úgysem értik". Ezzel azonban végre lehullt a lepel róluk és megpillanthattuk, kik is ők valójában.