taxify
A hétfejű Uber - Jogkövető és kiskaput kereső utódjelölt is akad a pályán
Kiderült, az Uber egykori partner cége érdekeltségébe tartozik a jövő hónap elején induló Taxify. Az Ubernél azonban nem vágták, hogy kik töltik be maguk után hagyott űrt. Megkérésünkre, annyit írtak csupán, ők is sajtóból hallottak a híresztelésről. Az egyébként észt start up – Taxify - az elmúlt években a személyszállítás megreformálást tűzte ki célul. Az Uber „kihivója” több országban vetette már meg a lábát, de ellentétben vele, legális keretek közt, az adott ország törvényeit betartva működik. Így az új szolgáltatás olcsóbb nem lesz a budapesti aszfaltot koptató taxiknál, de a cég töretlenül hisz a sikerében, amelynek a kulcsa szerintük a mobilalkalmazásban rejlik. Hogy bejön-e a számításuk, az vélhetően hamar ki fog derülni, ugyanis, ahogy arról a PestiSrácok.hu és a Magyar Idők is írt, nagyjából azonos időben - augusztus 10-én - egy másik hasonló - paraméterekkel rendelkező - cég is elstartol a fővárosban, de a hírek szerint jóval ár alatt lehet majd velük utazni. Ajánljuk még
Alkotmányos puccskísérlet tiszás rendőrökkel? - „Minden eshetőségre fel kell készülni”
A Tűzfalcsoport friss elemzése szerint a Közszolgálati Rendőr Szakszervezet (KRSZ) február 15-i Facebook-posztja messze túlmutat a hagyományos érdekképviseleten. Alkotmányos puccskísérlet tiszás rendőrökkel? Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott. A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.