Pesti Srácok

Nem maradnak hoppon az Uber ügyfelei és sofőrjei

Nem maradnak hoppon az Uber ügyfelei és sofőrjei

Pár napja a PestiSrácok.hu úgy értesült, hogy augusztus 10-től visszatérnek az Uber sofőrök a budapesti utakra, ma pedig a Magyar Idők írja több forrásra hivatkozva, hogy a cég magyarországi alvállalkozója viszi tovább a virágzó üzletet. A cég már ki is fejlesztette hozzá az applikációt.

Újraindulhat augusztus 10-én az Uber – értesült a PestiSrácok.hu a múlt héten. Akkor információnkra az amerikai cég hazai képviseletével megbízott Fekete Zoltán úgy reagált, "nem hallott ilyesmiről, és meglepné, ha igaz lenne." A Magyar Idők mai cikkében azonban megerősítette korábbi értesülésünket, ugyanis több forrásra hivatkozva azt írja, "egy magyar vállalkozás lecsapna az Uber által hátrahagyott ügyfelekre és sofőrökre."

A cég az Uber alvállalkozója volt. Az "új" szolgáltatás és az ahhoz szükséges applikáció a következő napokban indul el. A lap szerint a vállalkozás elektronikus levélben tájékoztatja az új alkalmazásról az egykori ügyfeleket, akik ezután meghívhatják saját ismerőseiket. A regisztráció után az Uber rendszeréhez hasonlóan vehető igénybe a szolgáltatás, ami csak a jogszabályok szerint különbözik a már megszokottaktól.

Az üzleti modell tulajdonképpen nem újdonság: személyszállítási szolgáltatás helyett sofőrrel együtt lehet majd autót bérelni. Így a taxitörvényt egy kiskapu révén meg lehet kerülni, ahogyan már számos, Magyarországon működő szolgáltató teszi évek óta - részletezi a Magyar Idők. Azzal, hogy egyes társaságok élnek ezzel a lehetőséggel, bőven alá tudnak ajánlani a sárga taxik fixált árainak. Nagyjából csak a felét kérik el annak az összegnek, amelyet egy hivatalos személyszállító kérne például azért, hogy Budapesten a Liszt Ferenc repülőtérre kivigye az utast. Az árverseny természetesen emellett jelen van a sofőrös-autóbérlős piacon is.

PestiSracok facebook image

Az új társaság viszonylag kis sofőrlétszámmal kezdene, és a terveik szerint augusztus 10-től már elérnék azt az utasmennyiséget, amellyel megítélésük szerint teljes kapacitáson működhetnek. Az Ubernél vasárnapi magyarországi leállásáig nagyjából 1500 regisztrált sofőr volt, de azt nem tudni, pontosan hányan igazolnának át közülük. A tarifa sem lesz ugyanaz, mint az Ubernél, de továbbra is alacsonyabb árakat ígér, mint a sárga taxik. Míg egy uberes úton kilométerenként 165 forintot, plusz percenként 30 forintot kellett fizetni, az új szolgáltatásnál egy kilométer 200 forintba kerül majd, de nem lesz percdíj. Tehát ha dugóba kerül az autó, akkor jobban jár az utas – azaz az autó és a sofőr bérlője – az uberes tarifákhoz képest, ha nem, akkor sem jár rosszabbul. Az Uber rendszeréhez hasonlóan az ügyfelek az elektronikus számlát e-mailben, az út lezárásakor, gyakorlatilag a jármű elhagyásának pillanatában kapják meg.

Augusztus 1-jétől az észt Taxify nevű társaság is pályázik a digitális fejlődést nem elutasító magyar utasokra. A cég tegnapi bejelentése szerint úgy szándékozik Budapesten elindítani szolgáltatását, hogy betartja a taxisrendeletben előírtakat. Egyúttal az Ubernél már megszokott kényelmi funkciókat is ajánlaná az utasoknak, de vállalná a járművek sárgára matricázását és a fix tarifák alkalmazását is.

Forrás:

PestiSrácok.hu/Magyar Idők

Fotó:

MTI

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.