taxisok
Magyar taxisok százai fogtak össze, hogy segítsék a vírus elleni védekezést
Példamutató összefogásban segítik a magyar taxisok a koronavírus járvány elleni védekezést. Annak ellenére, hogy sokuknak a megélhetése is veszélybe került, hiszen napok óta szinte egyáltalán nincs fuvarjuk, ezáltal pedig van akinek bevétele sincs, most minden egyéni érdeket és problémát félretéve ajánlják a segítségüket. A független taxisok kezdeményezésére a Taxisok Operatív Törzse felajánlotta, hogy szükség esetén térítésmentesen viszik munkába, illetve onnan haza a fárasztó műszak után a védekezésben dolgozókat, ideértve az ápolókat, a nővéreket, a rendőröket, a katonákat. A felhíváshoz már több száz taxis csatlakozott, önállóan, taxi társaságoktól függetlenül. Horacsek Róbert az akció egyik szervezője a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, a taxisok eddig még mindig megmutatták, hogy bajban lehet rájuk számítani.Nem rázta meg a taxisokat a hétvégi turistaverő incidens - tüntetést biztos nem szerveznek
Egyelőre nem nagyon hatja meg a taxisokat, hogy egy budapesti kollégájuk a hétvégén megvert egy ír turistát, majd lehúzta 25 ezer forinttal a Szigetről a Margitszigetre való fuvarért. Nagyobb felhördülést vártam és komoly elhatárolódást a szomorú egyébként pedig az országra és az amúgy is sztereotípiákkal küzdő taxis társadalomra negatív fényt vető tettől, valami olyat, mint amikor az Uber ellen kellett egyként kiállni és hónapokon át tüntetni. Ehhez képest Metál Zoltán az Országos Taxis Szövetség elnöke bokros teendőire hivatkozva gyorsan lerázott, Karsai Kati a Magyar Taxisok Szakszervezetének megbízott ügyvivője elsőre nem akart nyilatkozni, mert szabadságát tölti, de végül rám szánt pár percet. Czifery Csaba a Magyar Taxisok Szakszervezetének elnöke és az idei taxistüntetések már-már ismert arca pedig azzal kerülte ki a konkrét válaszadást, hogy nincs elég információ birtokában.A hétfejű Uber - Jogkövető és kiskaput kereső utódjelölt is akad a pályán
Kiderült, az Uber egykori partner cége érdekeltségébe tartozik a jövő hónap elején induló Taxify. Az Ubernél azonban nem vágták, hogy kik töltik be maguk után hagyott űrt. Megkérésünkre, annyit írtak csupán, ők is sajtóból hallottak a híresztelésről. Az egyébként észt start up – Taxify - az elmúlt években a személyszállítás megreformálást tűzte ki célul. Az Uber „kihivója” több országban vetette már meg a lábát, de ellentétben vele, legális keretek közt, az adott ország törvényeit betartva működik. Így az új szolgáltatás olcsóbb nem lesz a budapesti aszfaltot koptató taxiknál, de a cég töretlenül hisz a sikerében, amelynek a kulcsa szerintük a mobilalkalmazásban rejlik. Hogy bejön-e a számításuk, az vélhetően hamar ki fog derülni, ugyanis, ahogy arról a PestiSrácok.hu és a Magyar Idők is írt, nagyjából azonos időben - augusztus 10-én - egy másik hasonló - paraméterekkel rendelkező - cég is elstartol a fővárosban, de a hírek szerint jóval ár alatt lehet majd velük utazni.Nem maradnak hoppon az Uber ügyfelei és sofőrjei
Pár napja a PestiSrácok.hu úgy értesült, hogy augusztus 10-től visszatérnek az Uber sofőrök a budapesti utakra, ma pedig a Magyar Idők írja több forrásra hivatkozva, hogy a cég magyarországi alvállalkozója viszi tovább a virágzó üzletet. A cég már ki is fejlesztette hozzá az applikációt.Ajánljuk még