tehervonat
Közel a tragédiához: egymástól 400 méterre állt meg két vonat Nagytéténynél
Egymástól mintegy 400 méterre állt meg két vonat, egy InterCity és egy tehervonat szombaton, Nagytéténynél, miután az utóbbi nem vette figyelembe a továbbhaladást tiltó jelzést − közölte a Mávinform szombaton a Facebook-oldalán, hangsúlyozva, hogy veszélyhelyzet nem alakult ki.A MÁV közleménye szerint a kétpói vonatbalesetnél kis mennyiségű növényvédőszer került a környezetbe (frissítve)
Egy tehervonat több kocsija is kisiklott vasárnap Tiszatenyő és Mezőtúr között, senki sem sérült meg. A rendőrség információi szerint a kisiklott hat vagonból ötben fokozottan tűzveszélyes anyagot szállítottak. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján azt írta: a 12 vagonból álló tehervonat hat kocsija eddig ismeretlen ok miatt siklott ki Kétpónál vasárnap 12 óra 30 perc körül.Megkezdték a kisiklott vasúti kocsik műszaki mentését Téglásnál (VIDEÓ)
Megkezdődött a vasárnap délelőtt Téglásnál kisiklott tehervonat vagonjainak műszaki mentése; a teherkocsik beemelésének nehézsége és az erősen megrongálódott vasúti pálya miatt egyelőre nem tudni, mikor állhat helyre a vasúti közlekedés ezen a szakaszon – közölte a MÁV Zrt. debreceni pályavasúti területi igazgatóságának vezetője sajtótájékoztatón, hétfőn, a helyszínen.Nincs jó hírünk azoknak, akik ma vonattal terveztek utazást: Biatorbágy és Herceghalom között összeütközött két szerelvény, szünetel a közlekedés
Összeütközött két tehervonat vasárnap hajnalban, emiatt Biatorbágy és Herceghalom között nem közlekednek a vonatok - közölte a Mávinform az MTI-vel.Elgázolt egy embert a vonat Pécsen
Gyalogost gázolt a vonat egy vasúti átjáróban Pécsen pénteken hajnalban, a 41 éves férfi a helyszínen életét vesztette – közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n.Kezdődik a Budapestet elkerülő teherforgalmi vasútvonal előkészítése
Megkezdődik a Budapestet elkerülő teherforgalmi vasútvonal előkészítése – tájékoztatta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a sajtót. Közölte: a vasúti áruszállítás versenyképességének növelése érdekében a kormány 2020 végén döntött a fővárost délről elkerülő új teherforgalmi vasútvonal, a V0 előkészítéséről. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium elrendelése alapján napokon belül megindul a kapcsolódó közbeszerzési eljárás. A projekt keretében országos vasúti áruforgalmi fejlesztési koncepció is készül.Kisiklott egy vonat Murakeresztúron
A Mávinform tájékoztatása szerint kisiklott egy tehervonat és egy konténer is leborult róla vasárnap, a murakeresztúri vasútállomáson.Nyolc migránsra bukkantak egy lezárt vasúti konténerben
Nyolc migránsra bukkantak az alsó-bajorországi Passau teherpályaudvarán egy lezárt vasúti konténerben. A hat felnőtt és két gyerek Jordániából és Algériából érkezett a Törökországból induló tehervonaton, és négy napot töltött a lepecsételt tartályban. A szövetségi rendőrség közleménye szerint Ausztriába toloncolják őket.Baleset miatt szünetel a vasúti forgalom Ferencváros és Kelenföld között
Tehervonat ütközött álló tehervonatnak szerdán hajnalban az összekötő vasúti híd és a Ferencváros állomás közötti pályaszakaszon, emiatt szünetel a vasúti forgalom Ferencváros és Kelenföld között – közölte a Mávinform az MTI-vel.Ajánljuk még