tek
Gyurcsány volt párttársának újabb emberére csapott le a TEK
A PestiSrácok.hu információi szerint a Terrorelhárító Központ (TEK) munkatársai újabb gyanúsítottat fogtak el abban az ügyben, amely a Demokratikus Koalíció (DK) korábbi tagját, Kőrös Gusztávot érinti. Gyurcsány volt párttársa a gyanú szerint magát TEK-esnek kiadva, politikai kapcsolatokra hivatkozva csalt ki több tízmillió forintot több vállalkozótól.Pszichésen zavart harcművészhez kellett kihívni a TEK-et
A mentőszolgálat kérésére kiszállt a TEK is a II. kerületi Alvinci utca egyik háza elé vasárnap délután - írta meg a 444.hu.Megbukott a terrorátvilágításon a jordán konzul
Kockázatokat tárt fel a Terrorelhárítási Központ (TEK), amikor ellenőrizte Jordánia tiszteletbeli konzuljának, Zaid Naffának a hátterét – írta az Index. Bár a portál arra próbálta a történetet fölfűzni, hogy Naffa jóban volt Orbán Viktorral (nyilván, mert egyszer kezet fogtak egy hivatalos rendezvényen...), ehelyett inkább azt sikerült bebizonyítaniuk, hogy a magyar szervek megfontoltan, a hatályos jogszabályokat betartva végzik a munkájukat.A terrorelhárítók fogták el Gyurcsány egykori, csalással gyanúsított párttársát
A PestiSrácok.hu információi szerint a Terrorelhárító Központ (TEK) munkatársai múlt hét pénteken elfogták Kőrös Gusztávot, a Demokratikus Koalíció korábbi tagját. Az elhíresült bajai hamis videóval is összefüggésbe hozott férfi a gyanú szerint társaival együtt magát TEK-esnek kiadva több millió forintot vett át fiktív üzleti tevékenység lebonyolításához.A TEK szabadított ki egy rabszolgaként tartott férfit
A Terrorelhárítási Központ munkatársai segítségével tartóztatták le azt az 51 éves apát és annak 25 éves fiát, akik a gyanú szerint áprilistól hónapokon át fogságban tartottak és munkára kényszerítettek egy 37 éves férfit – írta a Police.hu.Exkluzív videó S. Ábel elfogásáról
Évekre börtönbe kerülhet S. Ábel, aki csak feltételesen volt szabadlábon. A 29 éves gyanúsítottat a TEK az utcán fogta el július végén – az elfogásáról és az azt követő házkutatásról készült exkluzív videó a Magyar Idők cikkében látható.Robbantani akart két fiatal Nógrádban, a TEK kapcsolta le őket
Egy 17 és egy 18 éves fiút fogtak el a rendőrök Nógrád megyében, a fiatalok robbanóanyagokat és robbantószereket állítottak elő, és robbantásokat is végeztek Mátramindszent külterületén - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense hétfőn az MTI-vel.Tévés nyereményjáték-botrány: csalással gyanúsítanak egy volt TEK-es rendőrt
Csalás miatt gyanúsított meg egy rendőrt a Budapesti Nyomozó Ügyészség (BNYÜ) egy olyan ügyben, ami egy országos televíziós csatorna betelefonálós nyereményjátékát érinti – tudta meg a PestiSrácok.hu. A korábban a TEK állományában szolgáló egyenruhás és ismeretlen társai úgy trükköztek, hogy a műsort felügyelő informatikus mindig előre jelezte nekik, hogy mikor kell hívást indítaniuk a biztos nyeréshez.Elképesztő mennyiségű kábítószert fogtak a debreceni zsaruk - (Videóval!)
Legalább harmincmillió forint értékű luxusautót is találtak a rendőrök azoknál a drogdílereknél, akik az egész ország területén terjesztettek marihuánat, kokaint, amfetamint és extasyt. A hatvanezer adag, 200 millió forint értékű kábítószert Debrecenben foglalták le a rendőrök- közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense pénteken.Ajánljuk még