Már van gyanúsított Cseh Katalinék botrányábanPPestiSrácok.hu Magyar ugar 2022 november 19. Költségvetési csalás miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Cseh Katalin családi cégéhez köthető egyik vállalkozás tisztségviselőjét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – értesült a Magyar Nemzet. Az adóhatóság tavaly nyár óta vizsgálódik a momentumos politikust is „karcolgató” ügyben, miután a nyomozók megállapították, hogy a szóban forgó céghálózat tagjai gyanús körülmények között juthattak több milliárd forintnyi uniós pályázati pénzekhez.
Fegyveregyenlőség, avagy a Hadházy-jelenség – Amikor a nagy tényfeltáró megsértődik, amiért leleplezikCTCsizmadia Tamás Magyar ugar 2021 március 27. Hadházy Ákosról szóló cikket tett közzé Füssy Angéla kolléganőnk. A cikk szemmel láthatóan nem tetszett a tényfeltárás nagy bajnokának, ezért a fészbúkon válaszolt, ahol Füssyt zaklatónak és propagandistának titulálta. Az az apróság speciel nem zavarta meg a nagy posztolót, hogy ő maga is szeret mindenhova becsörtetni és dolgozókat zaklatni. Tehát akkor fel is vázolhatjuk a képletet: ha ő tényfeltár, az a demokrácia győzelme, ha más ír cikkeket, az a diktatúra propagandaanyaga. Négy láb jó, két láb rossz.
Az Ügy – A PestiTV az igazság nyomábanPPestiSrácok.hu Magyar ugar 2020 november 28. Szombaton este 20:30-kor debütál és ezután hetente várja a nézőket a képernyő elé a PestiTV új tényfeltáró és igazságkereső műsora, Az Ügy. A PestiSácok két főmunkatársa, oknyomozó riportere, Jurák Kata és Füssy Angéla az elmúlt években többször megmutatták: nem engednek az igazságból és kitartóan követik a botrányhősök minden lépését, legyen szó Soros Györgyről, idegenszívű hazai politikusokról vagy durva bűnügyek főszereplőiről, mint Czeglédy Csaba vagy a Szeviép-vezérek. Az Ügy hétről-hétre szállítja majd a legbotrányosabb ügyeket és társadalmat érintő, mégis általában csak kerülgetett tabutémákat. Az első adásban a terézvárosi ingatlanpanama, a főváros értékes ingatlanainak kijátszói és a veresegyházi szoci polgármester, valamint a Medveotthon ügye kerül reflektorfénybe.
Magyar Péter a rendőrökkel akarta elvezettetni Toroczkait Forró drót augusztus 19. A Tisza Párt országjárásán, Dorogon Magyar Péter szembetalálta magát Toroczkai Lászlóval, a Mi Hazánk Mozgalom elnökével.
Orbán elégedett Trumppal, de vannak kikötései Forró drót augusztus 20. Ha valaki még mindig kételkedne abban, hogy igazából mi magyarok uraljuk a világot és azt állítják el vagyunk szigetelődve, azoknak ajánljuk figyelmükbe, hogy Trump a hétfői megbeszélés után a magyar miniszterelnök véleményét is kikérte.
Merénylet!444! – Avagy Hadházy és az autós nindzsák Forró drót augusztus 20. Egy sötét gonosz világban élünk. A diktatúra kitölti a mindennapokat és az állampárt autóba ültetett nindzsákkal tervez merényletet mindenki ellen, aki lázadni mer. Vagyis, vagy ez van, vagy Hadházytól el kéne zárni a lónyugtatós dobozt.
Háborús készültségbe lép Németország Forró drót augusztus 19. Belföldi és kelet-európai háborúra készül Németország?