Pesti Srácok

Fegyveregyenlőség, avagy a Hadházy-jelenség – Amikor a nagy tényfeltáró megsértődik, amiért leleplezik

Fegyveregyenlőség, avagy a Hadházy-jelenség – Amikor a nagy tényfeltáró megsértődik, amiért leleplezik

Hadházy Ákosról szóló cikket tett közzé Füssy Angéla kolléganőnk. A cikk szemmel láthatóan nem tetszett a tényfeltárás nagy bajnokának, ezért a fészbúkon válaszolt, ahol Füssyt zaklatónak és propagandistának titulálta. Az az apróság speciel nem zavarta meg a nagy posztolót, hogy ő maga is szeret mindenhova becsörtetni és dolgozókat zaklatni. Tehát akkor fel is vázolhatjuk a képletet: ha ő tényfeltár, az a demokrácia győzelme, ha más ír cikkeket, az a diktatúra propagandaanyaga. Négy láb jó, két láb rossz.

Ez a baj ezzel a fránya vélemény és sajtószabadsággal, ez mindenkinek jár, még annak is, aki valamilyen oknál fogva egy jobboldali portálnál dolgozik. Vagy pont egy jobboldali párttal ért egyet – szeretnék idézni egy remek, ideillő mondatot, magától a nagy Hadházytól (még két párttal korábbról, amikor a jelenlegi ellenzékről beszél):

(Feltenném a kérdést, azóta mi változott az úgynevezett ellenzék területén – úgy nézem, a zöme pont ugyanazokból áll, no de most efölött nagyvonalúan elsiklok, s vissza a nagy megmondó mondatához...) Teljesen igaz az állítása, ugyanis az erkölcsi tőke felhalmozásának biztos záloga a kettős mérce elkerülése. Mint olyan, ha az ember kettős mércét alkalmaz, az valóban nem üdvös az újságírók és politikusok megmérettetésénél.

PestiSracok facebook image

Megvilágosodunk

Ahogy Hadházy folytatja, meg is világosodunk, amikor a jobboldali párt támogatottságáról, tagjairól beszélt:

Pártról pártra

Namármost, azóta a szekszárdi illetőségű honatya, Hadházy (listás) képviselő igen szerteágazó politikai tevékenységet és pártbéli aktivitást mutatott. Az interjú után először az LMP soraiban tűnt fel, ahol három évvel később már társelnökként kormányozta a kis párt hajóját a magyar politikai viharok tengerén Szél Bernadett-tel 2018-ig.

Majd újabb három év elteltével mostanra – még mindig ugyanarról a személyről beszélünk – a Momentum nézeteivel azonosul oly mértékben, hogy immár a párt képviselőjelölt-jelöltjeként indul Zuglóban. Az Budapesten van, nem Szekszárdon, de spongyát rá. Véleménynyilvánítási szabadság van, sőt, gondolatszabadság és pártválasztási szabadság is, végül is a képviselő, ex-párt-társelnök azt csinál, amit akar. Ez jó.

Ki a propagandista és ki az újságíró?

Ami nem jó, az az, hogy közben ugyanarról, amit csinál – bemegy helyekre, fotókat, videókat hoz nyilvánosságra, tényfeltárást végez – ha róla hoznak nyilvánosságra információkat, cégét ellenőrzi valaki, tényfeltárják, fotókat, videókat hoznak róla nyilvánosságra, akkor azt viszont propagandistának, zaklatónak titulálja. Sajnos a rettenetes igazság az, hogy Hadházy, mint szekszárdi zuglói képviselő, honatya a jelek szerint nem tudja a párt-antipátiáját levetkőzni. Ha ugyanis az újságírónő munkáját végzi – vagyis információkat szerez, tényeket vizsgál, netán fényképeket, mozgófelvételt készít –, akkor az a rossz hírünk van Hadházy képviselő úr számára, hogy az nem propagandista, hanem újságíró.

Ami pedig a politikai performanszokat illeti, kívánunk neki jó egészséget hozzá, kitartást, erőt. Nem kívánunk beleszólni, melyik párt színeiben, milyen településen kíván indulni, ez a demokratikus akaratképzés, választási eljárás terepe, ha neki a szíve úgy kívánja, bátran jelöltetheti magát bármely párt listáján, esetleg lehet képviselő, ha megválasztják, felőlünk képviselheti akármelyik kerületet, települést. Ez mind jogában áll, ahogy az is, hogy bármikor tényfeltárást végezzen, anyagokat gyűjtsön, azokat publikálja. Ez is teljesen rendben van, feltéve, ha azok a tények helytállóak, nem kontextusból kiragadottak – egyszerűen fogalmazva igazak. Van persze némi problémánk néhány megnyilatkozásával, ugyanis néha bizony úgy ítéljük meg, a képviselő úr számos területen kissé elveti a sulykot, politikai show-t csinál. Ám ez is teljesen rendben van: ha a mérce nem kettős, tegye így, ha jónak látja.

Botrány Szentendrén

Amit problémásnak látunk, az az, ami például legutóbb is megtörtént, amikor már kegyeletsértő és félrevezető anyagokat publikált – amúgy ez egy csúnya öngól volt az ellenzéknek – Szentendrén. Ugyanis az ellenzék által irányított városban a szerződéses fél által nem biztosított kegyeleti szolgáltatásról rántotta le a leplet – nos, tehát akkor Hadházy képviselő ezek szerint kormányzati propagandista volt, ha nem is túl sokáig.

Akkor is kormányzati propagandista volt, amikor Bíró László jobbikos képviselőről rántotta le a leplet, hiszen maga nyilatkozta róla, hogy „ha Bíró nyert volna, nem csak egy rasszista indulatú ember került volna be a parlamentbe, hanem egy olyan ember, aki elég egyértelműen részt vett abban, hogy egy kis csapat valódi fejlesztés helyett magára költött 50 millió forint EU-s támogatás egy jelentős részét”. De a kormányzati propagandista szerepébe öltözött képviselő itt nem állt meg, folytatta: „a kormánypropaganda ugyan csak a ki nem fizetett varrónőkről harsogott, de személyesen tájékozódtam az ügyről és emiatt azt ennél jóval súlyosabbnak tartom”.

elutasítjuk a kettős mércét

Egyszóval a helyzet a következő: a képviselő végezte tényfeltáró munkáját, amit a jelek szerint akkor kormányzati propagandának kellene neveznünk. Vagy nem? Lehet, hogy Füssy Angéla is csak a munkáját végezte? Nos, a jelek szerint igen, Füssy Angéla a munkáját végezte, mint újságíró, tényfeltáró. Tehát akkor mi is csak annyit tehetünk, amit Hadházy Ákos: elutasítjuk a kettős mércét, személytől, személyeskedéstől függetlenül. Mi csak annyit kérünk tőle, amit amúgy mindenkitől – beleértve a kormánypárti képviselőket, kormánytagokat is –, az egyenlő elbánást, egyszerűen szólva: fegyveregyenlőséget.

Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.

Vérrel írt üzenet, fegyverarzenál, eltévedt lövedék – Fokozódik a feszültség a déli határnál

Exkluzív 2023 szeptember 5.
Tovább súlyosbodott a helyzet a déli határunk szerb oldalán azóta, hogy Az Akta bemutatta a terrorista embercsempész bandák táborait, akiknek az egymással folytatott háborúja a helyi magyarok életét veszélyezteti. Ahogy riportunkban bemutattuk, afgán és észak- afrikai terrorista csoportok tanyáznak a Szabadka környéki erdőkben, sorozatlövő, gránátvető fegyverekkel és gránátokkal ellátva, és most már naponta vannak tűzharcok, lőnek és robbantanak, gyakran a lakóházak közelében. Ezek a bandák szervezik a napi több száz, Zágrábból a Délvidékre érkező illegális migráns továbbjuttatását. Az elmúlt napokban fokozódott az amúgy is tarthatatlan helyzet. A lövöldözések maradványait, lőszerhüvelyeket néhány tíz méterre a határtól százával találni – már a határon lőnek, miközben 300–400 fős csoportok invázióját irányítják neki a kerítésnek. És már nem létráznak: végigvágják a kerítést, azon tuszkolják át az embereket az akciót fegyveresekkel fedező embercsempészek. A PestiSrácok.hu számos exkluzív felvételt kapott a terroristákról és a felkutatásukra irányuló akciókról. Megtaláltuk a TikTokon az embercsempész bandák egymásnak szóló hadüzeneteit, különböző üzenetekkel ellátott videóit. Ezek a felvételek is jól mutatják, hogy elit terrorista csoportok háborúja dúl az embercsempész piacért, illetve területekért. A BIRN balkáni oknyomozó portálnak pedig a csoportok vezetőit is sikerült beazonosítania, és belső informátoraik által a területfelosztási harcok eseményeit is feltérképezték. Hat hónapon át tartó kutató-elemző munkájukból az is kiderül, hogy a marokkói és afgán bandák háborújához főleg Koszovóból albán bűnözői körök biztosítják a fegyvereket, méghozzá igencsak borsos áron.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.