terrortámadás
Bécsben élő magyar nő a PS-nek: az eddigi nyugalom, biztonságérzet most szertefoszlik, ez a terroristák célja
Tizennégy éve Bécsben él a családjával egy győri nő. Azt kérte, teljes nevét ne közöljük. Ausztriában, főleg a fővárosban mindig is sok volt a bevándorló, de azt mondja, eddig soha nem félt, biztonságban érezte magát és családját, a komoly rendőri jelenlét miatt. De most retteg. A férjét várják haza a gyerekekkel, aki abban az utcában dolgozik egy szállodában, ahol az egyik lövöldözés történt. Telefonon már beszéltek, tudja, hogy jól van, de mostanáig nem ért haza. Élőben hallgatja a híreket, közben ismerősöktől egymás után érkeznek a sokkoló információk, képek, videók. A fejük felett helikopterek köröznek. "Sokat gondolkoztam azon az éjjel, hogy az eddigi nyugalom, biztonságérzet most szertefoszlik. De hiszen pont ez a céljuk. Erőt veszek magamon, elmegyek délután dolgozni a kórházba, mert egészségügyesként ez a kötelességem és félelem nélkül, nyugodtan fogok felülni a villamosra, ha addigra majd járni fog. Nem vagyok hajlandó félni, mert félelemben nem lehet élni" – mondta portálunknak a kétgyermekes édesanya.Terrortámadás Bécsben: több ember meghalt, az egyik merénylő az Iszlám Állam híve volt (Exkluzív videók!-Frissítjük!)
A zsinagógánál elkövetett támadás Bécs egyik belső kerületében történt, a rendőrség nagy erőkkel vonult ki a helyszínre. Az elkövetők Kalasnyikovval kezdtek lövöldözni az osztrák fővárosban egy zsinagóga közelében. A zsidó imaházat őrző rendőrt lelőtték a támadók, a járőr összeesett, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. A hivatalos információk eddig három ártatlan halálos áldozatról és tizenöt sérültről számoltak be. Az osztrák illetékesek immár hivatalosan is terrortámadásként kezelik a kialakult helyzetet. Ausztriának egyre több ország vezetése fejezi ki szolidaritását, Csehország ugyanakkor bejelentette, hogy fokozott ellenőrzéseket rendelt a két állam közös határán. Ennek oka lehet az is, hogy a merénylők közül többen még menekülnek a hatóságok elől, utóbbiak pedig felhívták a figyelmet, hogy támadók fel vannak fegyverezve, és rendkívül veszélyesek. A helyzetet szemlélteti, hogy az osztrák kormány Bécsbe vezényelte a hadsereget is. Egy terrorista még biztosan szökésben van. A támadást már Donald Trump is elítélte Twitter-bejegyzésében, a magyar kormány részéről legelőször Szijjártó Péter reagált Facebook-posztjában. Az egyik támadó az Iszlám Állam híve volt. Az osztrák belügyminisztérium közlése szerint kedden reggel az osztrák rendőrség több házkutatást tartott és többeket letartóztatott Bécs belvárosában “az (egyik) elkövető környezetében”. A helyiek féltik az életüket, egy a lövöldözés közelében dolgozó férfi úgy fogalmazott, ez olyasmi, amilyet legfeljebb Amerikában, vagy Irakban és Afganisztánban lát az ember, nem itt, Ausztriában. Egy balliberális osztrák lap főszerkesztője azt állítja azonosította az egyik elkövetőt, Florian Klenk szerint egy második generációs, albán származású migráns gyilkolhatott Bécsben. Sebastian Kurz osztrák kancellár kedden úgy értékelte a történteket, hogy a civilizáció és a barbárság küzdelmének vagyunk szemtanúi.Százkét éve kaparintotta meg a hatalmat az országromboló Károlyi Mihály – alakulóban a francia kalifátus?
Rendkívül pörgős egy órát tölthet a Karanténvloggal az, aki a péntek esti műsort végignézni, hiszen Szabó Gergő és vendégei, Georg Spöttle, biztonságpolitikai szakértő, Mengyán Albert, vajdasági orvostanhallgató, valamint Dezse Balázs a PestiTV műsorvezetője rengeteg témát dolgozott föl egy óra alatt. Természetesen szóba került a százkét éve kirobbant őszirózsás forradalom, amely megágyazott a Tanácsköztársaság vörös pribékjeinek, majd a trianoni békediktátumnak. Károlyi Mihályt valamiért mégis imádják a baloldaliak, talán pont ezért. A szélsőbalos gittegylet, a Párbeszéd igyekezett nagyot húzni, ám nagy felháborodás övezte ötletüket, miszerint az idősek ne használhassák a tömegközlekedést, valamint az országot is be akarták zárni két hétre. Ebből végül kihátráltak, de a srácok ezt természetesen nem hagyták szó nélkül. Georg Spöttle tökéletesen megrajzolta a mai Franciaország siralmas helyzetét, ahol a muzulmánok egyre agresszívabbak és dühöng a terror, ehhez képest Korózs Lajos szánalmas magyarázkodásra inkább mosolyra fakasztotta a Karantén legénységét. Végül szóba került Őrsi Gergely, a II. kerület Facebook-lovag polgármestere, aki a sok szívhez szóló akció mellett arról kevesebbet beszél, hogy 54 százalékkal megemelte a saját fizetését és a nézők tanúi lehetnek Varga Mihály pénzügyminiszter kiakadásának is, aki ugyancsak egy közösségi oldalon cáfolta tényszerűen a baloldal hazugságait. Tartsatok ma is velünk, izgalmas, szókimondó és pörgős egy óra vár rátok!Újabb terrorhullám Franciaországban – Avignonban és a dzsiddai francia konzulátus előtt késes támadás történt
Két újabb késes merénylet történt csütörtökön délelőtt, nem sokkal a nizzai támadás után. Avignon belvárosában járőröző rendőrökre támadt rá egy késsel hadonászó férfi, Allahu Akbart kiálltva. Az egyenruhások agyonlőtték. Szaúd-Arábiában, a dzsiddai francia konzulátus előtt pedig az egyik őrre támadtak rá, szintén késsel. A három terrorcselekmény egymás után, hullámban történt. Franciaországban a történtek után a legmagasabb szintre emelték a terrorkészültséget.Terrortámadás Nizzában: három embert megkéseltek egy templomban
Három embert megkéseltek Nizza leghíresebb templomában, a Notre-Dame-ban csütörtökön délelőtt. Az egyik áldozatot, egy 70 éves asszonyt a támadó lefejezte. A francia város polgármestere szerint egyértelműen terrortámadás történt, az elkövető a mészárlás előtt "Allah Akbar"-t kiáltott. Az AFP legfrissebb közleményében az áll, hogy az elkövetőt elfogták, de továbbra is óriási a készültség és a rendőri jelenlét. A környéket lezárták. A legfrissebb hírek szerint a támadásnak több sérültje is van. Sajtóértesülések szerint a támadó, akit a kommandósok meglőttek, egy huszonéves férfi, a neve "Brahim".Lefejeztek egy középiskolai történelemtanárt Párizs közelében
Lefejeztek egy tanárt a Párizstól északnyugatra található Conflans-Sainte-Honorine külvárosban péntek késő délután. A rendvédelmi szervek egyik forrása szerint az áldozatnak az volt a bűne, hogy Mohamed-karikatúrákat mutatott az óráján. Az elkövetőt agyonlőtte a rendőrség, az ügyben a terrorellenes ügyészség indított vizsgálatot – közölték a francia hatóságok.Őrizetbe vettek hét embert a tunéziai iszlamista támadással kapcsolatban
A tunéziai biztonsági erők hétfőn őrizetbe vettek hét embert az előző napi terrortámadással kapcsolatban, amelyben egy rendőr életét vesztette, egy pedig megsebesült Szúsza városában.Ma kezdődik a Charlie Hebdónál történt terrortámadás büntetőpere
Megkezdődik szerdán a párizsi esküdtszéken a franciaországi dzsihadista merényletsorozat nyitányát jelentő, 2015 januárjában elkövetett, tizenhét halálos áldozatot követelő párizsi támadások pere, amelyet a terrorellenes ügyészség kérésére filmre rögzítenek. A november 10-ig tartó tárgyalás rögzítése kivételes alkalom, ugyanis Franciaországban tilos felvételeket készíteni a bírósági eljárásokról. A kivétel azért engedélyezett, mert a per különleges jelentőséggel bír az igazságszolgáltatás történelmi archívuma számára.Ajánljuk még

















