tervgazdaság
Alkoholista, idegbeteg TSZ-elnökök a kádári diktatúra mérlegén - Ferkó Dániel kérdez (Videó)
Egy, a ’80-as években született felmérés szerint a TSZ-elnökök 80 százaléka szorult állandó orvosi ellenőrzésre, sokuk pszichiátriai kezelés alatt állt. Nem bírták az azzal járó nyomást, hogy egyfelől meg kellett felelniük a kommunista vezetésnek, másfelől többször azokat az embereket nyomorították meg, akik közül ők is érkeztek. Alkoholista, idegbeteg TSZ-elnökök, megnyomorított és kisemmizett kulákok és kisparasztok szegélyezték a puhának mondott kádári diktatúra útját. Sorsukról sokszor olyan káderek döntöttek, akik vajmi keveset értettek a gazdaságirányításhoz, ám Moszkvában rendkívüli módon bíztak bennünk. Ilyen volt Rákosi hű szövetségese Gerő Ernő, akiről kevesen tudják, hogy rengeteg tárcát irányított. 1945 után felelt az ország közlekedésének újjáépítéséért, a tervgazdaságért, az ellátásért. Ez utóbbi az 1950-es évek elején már igencsak akadozott, jóformán a fél ország éhezett. Később szemforgató módon a szovjet elvtársak felelősségre vonták Gerőt a hibákért. Mire ő úgy reagált, hogy csak azt tette, amit szovjet vezetők kértek tőle. Részletek a Bank Barbarával, a Nemzeti Emlékezet Bizottság tagjával készült videóban! Ajánljuk még
Szenzáció az Üllői úton! Nyolcaddöntős a Fradi! - Labdarúgó Európa Liga: Ferencváros–Ludogorec 2–0 (2–0)
Legyőzte a Ludogorec csapatát (2-0) és ezzel bejutott a legjobb tizenhat közé a Ferencváros az Európa Ligában. Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak. A bolsevik utódpárt a történelem szemétdombjára került, de a küzdelem folytatódik
Harminchat évvel az rendszerváltozás után sor kerül az első olyan választásra, ahol nem indul az egykori állampárt jogutódja. Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.