the right brothers
Túl szabad a Twitter és túl fehér a királyi család, állítólag – The Right Brothers
Tucker Carlson bejelentette, a Twitteren folytatja, mert ez az egyetlen olyan médium, ahol még el lehet mondani a színtiszta igazságot. Ez volt a fő témája ezúttal a The Right Brothers-nek, és eljátszottunk a gondolattal, hogy vajon mennyire lehet nehéz ellenzéki újságíróknak lenni, akiket a legrövidebb pórázon tartanak a külföldi gazdáik, és akkor sem dicsérhetnek valamit, ha az éppen tetszik nekik. Szóba került még a koronázási ceremónia, ugyanis a királyi családot gyűlölők szerint természetesen túl fehérek és rájuk férne egy kis keveredés. Bármennyire is meglepő, ezt nem egy fehér ember mondta, de néhány fehér ember jót nevetett ezen a "viccen", nehogy a végén kirúgják a munkahelyéről. Megállapodtunk abban is, hogy a Nyugat egészen szánalmas. Kari Lake-kel és Sara Carterrel hangolódunk a közelgő CPAC-re – The Right Brothers
Ezúttal Koskovics Zoltán volt a The Right Brothers vendége, mert mindenképpen meg szerettük volna kérdezni, hogy ajánlott-e már az Alapjogokért Központ állást Tucker Carlsonnak, illetve, hogy eljön-e a médiasztár a hamarosan kezdődő CPAC Hungary-re. Ezen kívül két csinos, határozott konzervatív fellépő, Kari Lake és Sara Carter videóira reagáltunk, akik egy egészen más Amerikáról álmodnak. Koskovics Zoltán szerint ez az álom valóra is válhat akár, ahhoz viszont sok dolgon kell még változtatni. Az elemző szerint az USA nem annyira ment tönkre még, amennyire sokan gondolják, és mindenképp érdemes lesz meghallgatni a CPAC-en elhangzó véleményeket ezzel kapcsolatban. Morla, az őslény: "Allergiás vagyok a fiatalságra" – The Right Brothers
Többnyire békés fiatalok élvezték a napsütést és a szabadságot Chicagóban, vagyis felgyújtották a várost, fosztogattak, verekedtek, mások vagyonában tettek kárt és két embert le is lőttek. A polgármester szerint nem az ő hibájuk, hiszen csak nem kapnak lehetőséget az életben, ami ebben a formában manifesztálódik. Érdekes, hogy ez soha nem jut eszébe egy alföldi fiatalnak, viszonylag ritkán hangzik el, hogy "gyere Józsi, gyújtsuk fel a Pista bácsi autóját". Valahogy az ilyesmi mindig a WOKE fiataloknak jut eszébe. Természetesen nem hagyhattuk ezt szó nélkül, de egy kicsit az AI-ról is beszélgettünk Georg Spöttlével a The Right Brothers-ben. Legalább annyira utáljuk a Bud Lightot, mint a woke ideológiát – The Right Brothers
Rémisztő és ellenszenves transznemű "influenszerrel" szerződött le a legnépszerűbb amerikai sörmárka. A Bud Light egyik vezetője szerint az új marketingfogás tulajdonképpen csodafegyver, mert az egyébként régóta haldokló márkát végleg elég inkluzívvá tette ahhoz, hogy mindenki végre elkezdje fogyasztani. Csak a valóság ismét más, mint a haladó fantázia: a Bud Light eladásai kritikus szintre csökkentek, és hamarosan a vállalat akár a csőd szélére is kerülhet. Nem mindig működik a "go woke, go broke" elmélet, amely szerint a woke cégek elvesztik a varázsukat, de vannak példák, hogy néhány esetben bizony igaz a mondás. A Dalai Lámát viszont nem tudtuk hová tenni, a spirituális vezető ugyanis furcsa dolgokat csinált egy kisfiúval nemrég. Azt viszont megbeszéltük, hogy letörölnénk-e a netet, ha lenne rá alkalmunk. A liberálkommunista "kultúra" lényege, hogy mindig valaki más a hibás
A neomarxista, haladó média azonnal védeni kezdte a transznemű iskolai lövöldözőt, szerintük a gyilkos maga volt az áldozat, mivel a társadalom kirekesztette és hergelte őt, ezért nem látott más kiutat, csak azt, hogy kiterjesztett öngyilkosságot követ el, de előtte magával visz néhány teljesen ártatlan embert, köztük 9 éves gyerekeket. A haladók viselkedése nem meglepő, napjaink liberálmarxista kultúrájának az alapja, hogy mindig valaki más a hibás, de nem csak a transzneműek hibáztatják és gyűlölik a normális embereket, de például a vegánok is a húsevőket hibáztatják, a túlsúlyosak pedig azokat, amik sportolnak. A lényeg, hogy a baloldal soha semmiért nem akarja vállalni a felelősséget, és eszük ágában sincsen fejlődni és tenni valamit azért, hogy jobb emberek legyenek. Ne szólíts uramnak, asszony vagyok! – The Right Brothers
Méltatlanul keveset beszélünk El Salvadorról, pontosabban az ország pimaszul fiatal elnökéről, aki rendszeresen előrukkol valamivel, ami miatt nekünk nagyon szimpatikus. A legújabb akciója az volt, hogy gyorsan felépített egy óriási börtönt, majd elfogatott 30 ezer MS–13 drogkartelltagot, és megígérte, hogy a maradékot is hamarosan rács mögé küldi. Szóval nemcsak felszámolta az országban a bűnözést, de rendbe tett sok egyéb dolgot is – nem véletlen, hogy 90% fölött van a támogatottsága. De van ezen kívül más érdekesség is a világban, például a "Nem uram, asszonyom" mozgalom, amikor tesztoszterontól túlhevült férfiak esnek neki bolti eladóknak, akik a rossz személyes névmással szólítják meg őket. Meddig lesz rab Európa? – The Right Brothers
Vajon a magyar emberek ma megtennék-e azt a hazáért, amit annak idején a márciusi ifjak? – tette fel a kérdést Georg Spöttle, akivel március 15-én a forradalomról, a lehetséges európai forradalmakról beszélgettünk. De természetesen hoztunk furcsa történeteket is a nagyvilágból, például egy olyat, amiben egy nő azért lett híres és sokan azért utálták meg, mert hagyományosan csinos volt, és ehhez mérten öltözött. Igen, jól hallottátok: úgy néz ki, a nyugati társadalomban furcsának és kivetendőnek számít, ha valaki nem vulgáris. Ezen kívül szóba került az Oscar-gála, ahol idén semmi különösebb balhé nem történt, mégis lett egy kis közünk hozzá nekünk, magyaroknak is. Hogyan lett az óvszerből "koton", és miért hívunk minden magas autót dzsipnek? – The Right Brothers
Magyar jellegzetesség, hogy minden magas építésű autót Jeepnek hívunk, és rendszeresen hibásan ejtjük azokat a szavakat, hogy Levi’s, vagy sci-fi. Persze nem ez volt a fő témája a Right Brothers-nek, de jó szokásunkhoz híven elkalandoztunk kicsit Georg Spöttlével, akivel arról is beszéltünk, hogy hogyan lett az óvszer neve "Cotton", ami alapvetően gyapotot jelent. A tervezett témánk azonban a nemzetközi nőnap volt, illetve az, hogy hogyan lett az amerikai nőnapi kampány fontos része egy transznemű férfi és egy csokoládé, a kettő között ugyanis igenis van kapcsolat. Épp egy éve még azt hittük, nem lesz háború – The Right Brothers
Ki emlékszik arra, hogy mit csinált egy évvel ezelőtt, amikor kitört a háború? Én pontosan tudom, egy barátommal ültünk egy kocsmában és arról beszélgettünk, hogy szinte teljesen biztos, hogy az oroszok nem támadják meg az ukránokat, mert egy ilyen konfliktus hosszú távon bizonytalan lenne. A harmadik világháború ötletét akkor megmosolyogtuk, sosem gondoltuk volna, hogy a Nyugat olyannyira elszakadt a gyökereitől, hogy akár a saját maga elpusztításába is belemenne. És 2023 van. Egy év telt el. Most arról beszélgettünk, hogy Kína és Oroszország egymásra találtak, és elítélik a nyugati liberális világot. És különben, hol vannak azok az atom-tengeralattjárók? Ami egy éve tutinak tűnt, abban a csak reménykedünk. Abban, hogy senki nem nyomja meg azt a bizonyos gombot. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.