tiltott kampányfinanszírozás
Májusra halasztották Nicolas Sarkozy újabb perét
Betegség miatt májusra halasztotta el szerdán a párizsi büntetőbíróság azt a pert, amelyben Nicolas Sarkozy volt francia államfőnek (2007–2012) ismét az igazságszolgáltatás elé kell állnia. A volt elnöknek további 13 gyanúsítottal együtt a 2012-es elnökválasztási kampány törvénytelen finanszírozásáért, illetve azért kell felelnie, mert ő és a pártja többet költöttek el a kampányra a megengedettnél. A halasztás oka, hogy az egyik fővádlott, a kampánystáb volt helyettes vezetőjének és egyben könyvvizsgálójának, Jérome Lavrilleux-nek az ügyvédjét koronavírussal intenzív osztályon ápolják.Nem zavarja a bíróságot a rácalmási baloldal tiltott kampányfinanszírozás-gyanús ügye
Újabb érdekes bírósági döntéssel gazdagodott a magyar joggyakorlat: ezúttal Fejér megyében utasította el elsőfokon egy baloldali közszereplők által vezetett egyesület törvénytelen működésének megállapítását a bíróság. Az ügy kulcsfigurája Schrick István rácalmási polgármester, egykori tanácselnök, aki az elmúlt években annyira civil lett, hogy egy olyan szervezet színeiben indult az októberi választásokon, ami saját alapszabálya szerint politikai tevékenységet nem folytathatott volna. A Székesfehérvári Törvényszék azonban semmi kivetnivalót nem talált ebben, annak ellenére, hogy az egyesület elnöke akaratlanul, részlegesen be is ismerte ezt egy korábbi nyilatkozatában. Az ügy a Győri Ítélőtábla előtt folytatódik, de az önkormányzati finanszírozásban működő helyi propagandakiadvány már most kész tényként tálalja a városvezetés győzelmét.Önkormányzati pénzből kampányol Rácalmás szupercivil tanácselnöke?
Egészen új szintre emelte a "civilkedést" Rácalmás egykori tanácselnöke és máig regnáló polgármestere, Schrick István. Az egykori MSZMP-s városvezető a rendszerváltás után felismerte, hogy már nem jövedelmező a kommunista beágyazottság; ennek megfelelően már a '90-es években – megelőzve a divatot – belevágott a "civilségbe". Tette mindezt olyan lelkesedéssel, hogy sikerült egy olyan szervezettel jelöltetnie magát és csapatát a választásokon (azóta folytatólagosan), amely saját alapszabálya szerint politikai tevékenységet nem folytathatna. Minthogy Schricket 1994-től kezdődően minden ciklusban ez a nagyrészt önkormányzati forrásokból működő szervezet, a Rácalmási Városvédő és Szépítő Egyesület indította, világossá válthat, hogy az elmúlt 25 évben gyakorlatilag törvénytelenül vezethette a várost, hiszen annyira civil lett, hogy az őt jelölő szervezet színeiben elvileg semmilyen politikai tevékenységet sem lett volna szabad folytatnia. Az ügyben a helyi Fidesz-tagozat törvényességi felügyeleti eljárás megindítását kérvényezte a Székesfehérvári Törvényszéknél még augusztusban, szabálytalan jelölés és tiltott kampányfinanszírozás miatt.Még a Jobbiknak sem világos, hová tűnt a párt pénze
Ismét magyarázkodásra kényszerülhet a Jobbik, miután az eredetileg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) által kiszabott büntetésre összekalapozott, majd a párt vezetőinek állítása szerint kampányra fordított százmillió forintos adománynak nincs nyoma a Sneider Tamás elnök által aláírt kampánybeszámolóban - írta a Magyar Idők."Hol van az 50 millió?" - Tovább hallgat Czeglédyről az álfüggetlen Kész Zoltán (Videóval!)
Veszprémben, Kész Zoltán képviselői irodájánál tett látogatást Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője. A politikus azt követően utazott Veszprémbe a személyes szembesítésre, hogy Kész több mint egy hete menekül a sajtó elől és a kényelmetlen kérdések elől. A baloldal által támogatott álfüggetlen képviselő a mai napig nem volt hajlandó tisztázni, milyen kapcsolat fűzi ahhoz a Czeglédy Csabához, aki a kampányát bonyolította a három évvel ezelőtti időközi választáson, és akit "mellesleg" most bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással gyanúsítanak. Korábban a PestiSrácoknak a Czeglédy-ügy egyik védett tanúja részletesen beszámolt arról, hogyan bonyolította és finanszírozta az ellopott adóforintokból Czeglédy és csapata a veszprémi ellenzéki kampányt. Majd egy másik tanú a TV2-nek azt mondta, hogy Kész 50 milliót kapott Czeglédyől arra a bizonyos kampányra. Budai Gyula most arra a kérdésre várta a választ, hogy hol van az 50 millió.Ajánljuk még