Pesti Srácok

Bűnügyi vizsgálat indult Donald Trump ingatlanvállalatával szemben

Bűnügyi vizsgálat indult Donald Trump ingatlanvállalatával szemben

A Donald Trump volt amerikai elnök Trump Organization nevű ingatlanvállalatával szemben indított polgári vizsgálat mostantól bűnügyi vizsgálatként folyik tovább – közölte kedden New York állam főügyészségének szóvivője. Tájékoztattuk a Trump Organization-t, hogy vizsgálódásaink többé már nem tisztán polgári jogi természetűek – közölte Fabien Levy. Jelenleg aktív bűnügyi vizsgálatot folytatunk a Trump Organizationnal szemben a manhattani kerületi ügyészséggel – tette hozzá.

A demokrata párti Cyrus Vance manhattani kerületi ügyész több mint két éve egy külön vizsgálatot folytat Trump elnökségét megelőző üzleti ügyei kapcsán. Vance és a szintén demokrata párti Letitia James New York-i főügyész vizsgálata között az AP amerikai hírügynökség szerint vannak átfedések. Így például mindketten fényt próbálnak deríteni arra, hogy vajon Trump, vagy a vállalata hamisan adott-e meg ingatlanárakat, ezzel biztosítva kölcsönöket, illetve gazdasági és adózási előnyöket magának. A volt elnök vállalatbirodalma egyelőre nem reagált a megkeresésekre. Trump azonban politikai indíttatásúnak nevezte a demokrata párti Letitia James által felügyelt vizsgálatot. Vance hivatala a bírósági iratok szerint feltételezett kiterjedt és hosszantartó törvénytelen tevékenységet vizsgál a Trump Organizationnél, ideértve adó- és biztosítási csalást, illetve az üzleti nyilvántartások meghamisítását is.

Vance azt követően indított vizsgálatot, hogy Michael Cohen, Trump korábbi személyes ügyvédje pénzt fizetett a 2016-os elnökválasztás előtt két nőnek, hogy hallgassanak állítólagos viszonyukról a milliárdos üzletemberrel. Cohen, akit három év börtönbüntetésre ítéltek adócsalásért és a hatóság félrevezetéséért, 2018-ban elismerte a pénzátutalást. A feltételezések szerint a pénzt az elnökválasztási kampányra rendelkezésre álló összegből finanszírozták volna, megsértve ezzel a kampányfinanszírozási törvényt. A vizsgálatok új lendületet kaptak, mióta Trump elveszítette az 2020-as elnökválasztást és a demokrata párti Joe Biden került az elnöki székbe.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Al Drago

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.