michael cohen
A bíró elutasította a Donald Trump elleni büntetőtárgyalás érvénytelenítését egy tanú meghallgatása miatt
A bíró elutasította a tárgyalás érvénytelenítését Donald Trump ügyvédeinek kérésére, akik szerint ezt a vád tanúja, Stormy Daniels felnőttfilmes színésznő keddi meghallgatása miatt kellett volna megtenni a New York-i büntetőbíróságon.Érdemi szakaszába lépett a Trump ellen New Yorkban indult példátlan büntetőper
A vád és a védelem képviselőjének nyitóbeszédével érdemi szakaszába lépett hétfőn New Yorkban Donald Trump büntetőpere, amelyet a volt elnök a tárgyalás előtt ismét Washingtonból irányított politikai eljárásnak nevezett.Donald Trump személyesen vett részt a cégei ellen indított per első tárgyalásán, amelynek tétje több ingatlanának tulajdonjoga
Donald Trump is megjelent a cégei ellen üzleti csalás miatt indult polgári peres eljárás első tárgyalásán New Yorkban hétfőn. A volt elnök, fiai és cégcsoportja ellen New York állam főügyésze indított pert, mert véleménye szerint a cégbirodalom ingatlanainak értékét a ténylegesnél magasabb áron tartották nyilván, amivel félrevezették a finanszírozó bankokat, biztosítókat és egyéb üzleti szereplőket.Trump arra számít, hogy jövő héten letartóztatják
Donald Trump volt amerikai elnök szombaton azt közölte a Truth Social nevű közösségi médiaoldalon: tudomására jutott, hogy jövő hét kedden letartóztatják.Bűnügyi vizsgálat indult Donald Trump ingatlanvállalatával szemben
A Donald Trump volt amerikai elnök Trump Organization nevű ingatlanvállalatával szemben indított polgári vizsgálat mostantól bűnügyi vizsgálatként folyik tovább – közölte kedden New York állam főügyészségének szóvivője. Tájékoztattuk a Trump Organization-t, hogy vizsgálódásaink többé már nem tisztán polgári jogi természetűek – közölte Fabien Levy. Jelenleg aktív bűnügyi vizsgálatot folytatunk a Trump Organizationnal szemben a manhattani kerületi ügyészséggel – tette hozzá.Megszüntették a Donald Trump elleni vizsgálatot
A Szövetségi Választási Bizottság megszüntette a vizsgálatot Donald Trump volt amerikai elnök ellen a kampánypénzek feltételezett törvénytelen felhasználásának ügyében, Trump pénteki sajtóközleményében üdvözölte a döntést. A republikánusokból és demokratákból álló bizottság a döntést azzal indokolta, hogy tagjai nem tudtak megegyezni a folytatást illetően, az előbbiek pedig külön közleményben leszögezték: felesleges a további vizsgálódás.Szabadon bocsátották a börtönből Trump egykori ügyvédjét a járvány miatt
A koronavírus-járvány miatt szabadon bocsátották csütörtökön a börtönből Michael Cohent, Trump egykori ügyvédjét, akinek büntetése többi részét házi őrizetben kell letöltenie.Lezárult a vizsgálat Donald Trump kampányfinanszírozása ügyében
Lezárták a vizsgálatot Donald Trump kampányfinanszírozásának ügyében - jelentette be a szövetségi ügyészi hivatal New Yorkban.Donald Trump szerint összeomlana az amerikai gazdaság, ha elmozdítanák hivatalából
Donald Trump elnök szerint összeomlana az amerikai gazdaság, ha alkotmányos eljárás keretében elmozdítanák hivatalából. Trump a Fox televíziónak adott interjújában fogalmazott így, és az előző napi interjúból a televízió, illetve a sajtó csütörtökön ismertetett újabb részleteket.Ajánljuk még

















