Pesti Srácok

Donald Trump személyesen vett részt a cégei ellen indított per első tárgyalásán, amelynek tétje több ingatlanának tulajdonjoga

Donald Trump személyesen vett részt a cégei ellen indított per első tárgyalásán, amelynek tétje több ingatlanának tulajdonjoga

Donald Trump is megjelent a cégei ellen üzleti csalás miatt indult polgári peres eljárás első tárgyalásán New Yorkban hétfőn. A volt elnök, fiai és cégcsoportja ellen New York állam főügyésze indított pert, mert véleménye szerint a cégbirodalom ingatlanainak értékét a ténylegesnél magasabb áron tartották nyilván, amivel félrevezették a finanszírozó bankokat, biztosítókat és egyéb üzleti szereplőket.

Az első tárgyalási napon a védők és ügyészek megtartották nyitóbeszédeiket. A védőügyvédek állítása szerint a bíróság állapított meg a valósnál jóval alacsonyabb értéket a Trump-ingatlanokra, valamint többi között politikai indíttatású eljárásnak minősítették a pert, mert azt New York állam demokrata főügyésze, Letitia James kezdeményezte. Az ügyészek állításuk alátámasztására lejátszottak egy hangfelvételt Donald Trump korábbi ügyvédjétől, a csalásért már korábban elítélt Michael Cohentől, aki azt állította: főnöke rendszeresen arra utasította őt, hogy értékelje felül a hivatalos iratokban is a kérdéses ingatlanokat.

Donald Trump a tárgyalóteremben nem szólalt meg, de végigülte a tárgyalást, és a szünetben újságírók előtt élesen bírálta a főügyészt, akit "radikális baloldalinak" nevezett. Kijelentette, hogy a floridai Mar-a-Lago rezidenciája legalább 1 milliárd dollárt ér, szemben a bíróság által megállapított 18 millió dollárral. Üzleti és jogi szakértők szerint a per tétje, hogy Donald Trump cégcsoportja megtarthatja-e több ingatlanát, köztük az emblematikus Trump-toronyházat New Yorkban, valamint golfpályákat. A várakozások szerint a polgári peres eljárás tárgyalási szakasza december közepéig tart.

A hétfői tárgyalás előzménye, hogy New York állam Legfelsőbb Bíróságának bírája, Arthur Engoron azt állapította meg, hogy Donald Trump és vádlott-társai felelősségre vonhatók csalás miatt az ingatlanok hivatalos értékének tudatos felülbecslése miatt.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Kirúgták a Károliról a fideszeseket patkányozó egyetemi oktatót

Magyar ugar 2021 június 4.
A mai napon azonnali hatállyal megszüntette a munkaviszonyát a Károli Gáspár Református Egyetem Klein Tamás docensnek, az infokommunikációs tanszék helyettes vezetőjének – tájékoztatta portálunkat az egyetem kommunikációs igazgatósága. Ő az az oktató, akiről a PestiSrácok.hu kedden megírta: tanóráin politikai agitálást folytatott, és félreérthetetlenül lepatkányozta a Fideszt, a fideszeseket.